Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Dr. Kmoskó Mihály: A nesibini hittudományi főiskola virágzási kora adiabenei Henana idejében
602 DR. KMOSKÓ MIHÁLY Ezt a vádat úgy kell értenünk, hogy H'náná szakított a nagy semirationalista hermeneutikai elveivel és exegetikai módszerével, és egy cseppet sem törődve azzal, hogy az ő koráig Theodoros művei képezték a nestorianismus szellemi arzenálját, Origenes kommentárjait karolta fel ; vagyis más szavakkal : az antiochiai iskola aristotelismusát az alexandriai platonikusok képletes írásmagyarázatával cserélte fel, ami nagyon természetesen egész theologiai iránya megváltozta- tására vezetett.1 Halljuk csak, mit mond efelől Giwargis életírója, az előbb említett Mar Bábáj.2 Minekutána felpanaszolja a kereszténység jelen nyo- morát és előszámlálja okait, a keresztények üldöztetésének egyik főokát abban találja, hogy »íme felburjánzott ebben a nyomorult országban a tiszteletet és kényelmet szerető pásztorok alávalósága miatt a gazságok gazsága, melynek rosszasága minden más gonoszságot meghalad, annál is inkább, mert maga a kor is kezére játszott a zavarok és a nemzetek kölcsönös háborúskodásai révén, melyek követ- keztében a Sátán is működési teret talált orgánuma által, értve alatta azt az istentelen eretnekséget, az összes eret- nekségek utolsóját, melyet a Sátán adiabenei Hi'naná szívébe adott. Ez volt, ím, az az ember, ki vaksorsot tanított és a fátumot hirdette és egyéb piszkos undokságok mellett az istentelenség új nemein törte fejét és az Istent korlátoltnak, szenvedéseknek alávetettnek tette meg, mintha részekre volna osztható, és tagadja a testek föltámadását és azt állítja, hogy csak a lélek üdvözül, és hogy nincs Ítélet és igazság- szolgáltatás és nem vétkezik a fajtalan és házasságtörő, mert erre rendeltetett születésétől kezdve. Végül, úgymond, az összes emberek az isteni természet részeseivé lesznek, amint azt a pogányok pogánya, Origenes állította. És íme ez a szerencsétlen ország már régóta megromlott ettől az istentelen tévedéstől.« 1 V. ö. Labourt, i. m. 278. s köv. 11. 2 Bedjan, i. m. 476. s köv. 11. Chabot, Synodicon Orientale, p. 626—634.
