Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Dr. Notter Antal: A szerzetesi szegénység jogi tartalma

444 DE. NOTTER ANTAL. az ő világi híveiknek kommendába adták ; a püspökök pedig az egyházmegyéjük területén levő kolostoroknak mintegy hivatalból való kommendátoraiként tekintették magukat s e címen a kolostoroktól eltartást követeltek. A megbomlott fegyelem mellett megjelenik a szerzetesek magántulajdona s pedig olykép, hogy ezt néha nem is tartották vissza- élésnek. A Sz. Benedek-rend reformálói azonban mindenkor követelték a szerzetesi magántulajdon megszüntetését. Anianei sz. Benedek apát több zsinaton sürgette a ben- cés regula szigorú megtartását, majd szorgalmazására az apá- tok 817. évi aacheni gyűlése nyolcvannégy kolostorra nézve elfogadta a szigorítást. Anianei sz. Benedek törekvései egyebek közt a szerzetesi magántulajdon megszüntetésére irányultak. Azonban 821-ben bekövetkezett halála után ismét jelentkezett a fegyelmezetlenség és a szerzetesi magán- tulajdon. A cluny-i bencés kongregáció keletkezése a szigorú kolostori élethez való visszatérést, tehát egyszersmind a szerzetesi magántulajdon kiküszöbölését jelentette. Sz. Odo cluny-i apát elszánt ellensége volt a szerzetesi magán- tulajdonnak, mely utóbbi után való vágyban ó azt a nagy hit hagyást látta, mely megelőzi az Antikrisztus eljövetelét. A cluny-i kongregáció követelte a szerzetesek teljes lemon- dását minden magántulajdonról, amivel az is ki van mondva, hogy ama kor többi bencés kolostoraiban a szerzeteseknek volt magántulajdonuk. XI. János pápa, 931. évben kelt levelében megengedte, hogy Odo cluny-i apát más apátságok szerzeteseit is befogadhassa monostorába, míg az illető apát- Ságokban a magántulajdon meg nem szűnik. 1 Ebből a ren- delkezésből következtetni lehet arra, mennyire elterjedt és mély gyökereket vert jelenség volt abban az időben a szerze- tesek egyéni tulajdona. Mert a pápa nem szánja rá ma- gát arra, hogy egyenesen eltiltsa a szerzetesek egyéni 1 Lásd ezekről »A pannonhalmi Szent-Benedek-rend tört.« I., 11. s köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom