Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Paluscsák Pál O. P.: A közjó sz. Tamás erkölcstanában
A KÖZJÓ SZ. TAMÁS ERKÖLCSTANÁBAN. 377 quilibet homo sit pars civitatis, impossibile est quod aliquis homo sit bonus nisi sit bene proportionatus bono communi : nec totum potest bene existere nisi ex partibus sibi bene proportionatis. Unde impossibile est quod bonum commune civitatis bene se habeat nisi cives sint virtuosi«.1 Ezen igazságból meg azt kell levonnunk, hogy a nemze- déket erkölcsre kell nevelni. Ma sokat beszélnek a szociális nevelésről, a szociális érzék ápolásáról és a szociális erények gyakorlásáról. Ez mind helyes dolog, szép dolog, de csak akkor lesz gyümölcsöző, ha az embert igazán, teljesen erköl- esőssé teszi. Mert a socialis erények az ember erényes éle- tének csak gyümölcsei. Sz. Ágoston azt kívánja, hogy elsőben az ember önmagában legyen rendben »in se ipso sit ordinatissimus«.2 Ha ez megvan, akkor a szociális erények önként jelentkeznek. 40. A társadalmi meg az erkölcsi életet ugyanis tör- vények irányítják. így a nevelésnek arra kell törekednie, hogy arra képesítsen, hogy az ember a magán- és a társadalmi életben a törvények szerint cselekedjék. De ennek mi a föl- tétele? Sz. Tamás szavai reá a felelet. »Quum autem lex rationi proponatur — írja — homo legem non sequeretur, nisi alia omnia quae pertinent ad hominem, rationi sub- derentur«.3 Sz. Tamás szerint csak az az ember élhet elkölcsösen és tarthatja meg a törvényeket, aki szenvedélyein, vágyain uralkodik. így valaki az igazságosság erényét is csak akkor gyakorolhatja, ha önző kívánságait megzabolázta. Miért is az igazságosság erénye sok más erényt tételez fel az ember- ben. Az igazságosság, az igaz, csak a külső cselekedeteket szabályozza. De mivel a külső cselekedetek a benső érzü- leteknek és vágyaknak a megnyilvámilásai, azért tettben valaki csak akkor lesz mindig igazságos, ha akaratban is az. De az akarat csak akkor fogja minden esetben másnak a javát keresni, ha a szenvedélyek befolyásától mentes. Mert 1 S. Th. I. II. q. 92. а. I. ad 3. 2 de lib. arb. 1. I. с. VII. n. 16. (Migne, XXXII. col. 1229.) 3 C. Gentes, lib. III. c. 121.
