Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Bangha Béla S. J.: A szabadakarti tény előrelátása az isteni értelemben
A SZABAD AKARATI TÉNY ELŐRELÁTÁSA AZ ISTENI ÉRTELEMBEN. 227 Hogyan is volna lehetséges, hogy az emberi akarat- bán egyrészt semmiféle valódi változás ne álljon be s az akarat mégis változott állapotba, határozatlanságból határo- zottságba jusson ? hogy dologi hozzáadás vagy elvétel nélkül most elmondhassuk róla azt, amit előbb nem mond- hattunk el, hogy t. i. már most csakis egy irányú műkő- désre van eltökélve ? Igaz, hogy az isteni akarat is ön- maga változása nélkül »akar« és működik ; itt azonban a változatlanság az isteni akarás lényegi végtelenségéből s abból következik, hogy Isten minden akarati ténye kiváló értelemben (»eminenter«) egyenértékű minden lehetséges akarati ténnyel. Ez a sajátság azonban a teremtmény! akaratnál szóba sem jöhet. Legfeljebb azt lehetne erre felelni, hogy az akarat, ha magában nem azonosítható is saját cselekvő önelhatá- rozásával, legalább akkor azonosítható vele, ha a tárgykép felmerülését nyomon követő önkénytelen vágyódásokkal együtt vesszük tekintetbe. Csakhogy ez sem segít sokat : az akarat az önkénytelen vágyódások tényeivel együtt- véve sincs még az ezen vagy azon irányú cselekvésre el- határozva ; miként lehetséges tehát, hogy ez a határozat- lanság minden dologi változás nélkül egyszerre csak tel- jes határozottsággá váljék ? De még ha e ponttól eltekintünk is, új talány elé kerü- lünk e kérdéssel szemben : ha a voltaképeni önelhatározást az akarattal azonosítottuk, minek akkor e »cselekvő ön- elhatározás« után még egy külön, cselekvési, választási, önelhatározási tényt, az »actus secundus«-t megállapíta- nunk ? Mi szerep jut ennek, amit az a »cselekvő önelhatáro- zás«, ha már lehetséges, maga el nem végezhetne ? Azért van rá szükség, mondják talán e nézet védői, hogy az ellen- mondás elve sértetlen maradjon s ne kelljen dologi módosu- lást dologi szaporodás nélkül állítanunk. De ugyan mennyi- ben ütne nagyobb csorbát az ellenmondás elvén, ha mindjárt magát a »cselekvő önelhatározást« azonosítanék a tulajdon- képeni akarati ténnyel, az »actus secundus«-szal,mint ha e »cse- lekvő önelhatározást« magával az akarattal vesszük egynek ?
