Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Paluscsák Pál: A hit titkai és az emberi elme
A HIT TITKAI ÉS AZ EMBERI ELME. 791 nyítani ». . . ponit in coelum os suum et scrutatur alta Dei, rediensque ad nos refert verba ineffabilia, quae non licet homini loqui, et dum paratus est de omnibus reddere rationem quae sunt supra rationem et contra rationem praesumit et contra fidem. Quid enim magis contra rationem, quam rationi rationem conari transcendere ? Et quid magis contra fidem, quam credere nolle quidquid non possit ratione attingere.1 Sz. Bernát ezen utolsó megjegyzése megmutatja a forrást is, amelyből Abelard tévedése keletkezett. Az ész ismeretének természetes határait nem vonta meg. De ment- ségére legyen mondva, nem is tehette meg, mert hiányzott neki a helyes bölcselet tana ismereteink eredetéről és hatá- , ráról. A skolasztikát biztos ismerettana mentette meg az ilyen veszedelmes félrelépéstől. 42. Nagy tekintélynek örvendett mint misztikus, mint theologikus munkái miatt a középkorban Richardus a Sancto Victore.2 Főműve a Szentháromságról szól, mi is ezen iratá- ból állítjuk össze nézeteit a hittudomány természetét illetőleg. Abból indul ki, hogy kétféle módon jutunk mi ismeretre, hit és tudás által. A hit olyan igazságokat tartalmaz, ame- lyeket az ember kinyilatkoztatás nélkül vagy nem, vagy pedig igen is neehzen fogadna el.3 Mi ezen kinyilatkoztatott igazságok birtokába csakis a hit által juthatunk. De nekünk sibi humanum ingenium, fidei nihil reservans. Tentat altiora se, fortiora scrutatur, irruit in diniva, sancta temerat, magis quam reserat, clausa et signata non aperit sed diripit, et quidquid sibi non invenit pervium id putat nihilum, credere dedignatur. Epist. 186. (Migne, CLXXXII. coi. 353.) 1 Tractatus de erroribus Abaelardi, cap. I. (Migne, CLXXXII. coi. 1055.) 2 Sz. Bonaventura így ír róla : »Bernhardus sicut Gregorius per praedicationem, Anselmus sicut Augustinus per ratiocinationem, Hugo sicut Dionysius per contemplationem processerunt, Richardus autem omnium composuit processum.« Reductio artium ad theol. c. 3. 3 De Trinit. lib. I. c. I. és lib. II. c. I. (Migne, CXCVI. coi. 891. és 901.)
