Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Kiss János: Az okról és az oksági elvről
710 DR. KISS JÁNOS. (Ursache), az ismeretszerzés elvét és az okságot nem külön- böztette meg eléggé, azaz ezek különbözésének tiszta látásáig el nem jutott,1 ez azonban valótlan, hiszen, mint ép az imént feltüntettem, a nagy görög bölcs a Metapb. V. k. 1. f.-ben nyilván megkülönbözteti az ismeretszerzési elveket s ezeket a 2. fejezetben a valóság okai közt elő sem sorolja. Azt is állítja Schopenhauer,1 2 hogy az ismeretszerzési elvet első- nek Wolf Krisztián választotta el a valóság okától. Aristoteles egész iskolája mindig megkülönböztette a kettőt, mint pl. sz. Tamás is írja: »Non autem est necesse, quod omne, quod est principium cognoscendi, sit principium essendi, ut Plato existimavit, cum quandoque cognoscamus causam per effectum, ut substantiam per accidentia.3 Egyébiránt Schopenhauer állítása Wolf elsőségéről már csak azért is különösnek tűnhetik föl, mert Wolf a princípiumot teljesen Aristoteles értelmében fogja fel és osztályozza, sőt a görög bölcs szavaival ismerteti. Ha Aristoteles ismertetett tanát a princípium- és causáról a Leibniz óta használatba vett ratio és causa, Grund és Ursache, alap és ok megkülönböztető kifejezésekkel össze- hasonlítjuk, akkor szerintem nyilvánvaló, hogy amit Leibniz és őt követőleg a bölcselők csaknem kivétel nélkül a ratio, Grund és alap alatt értenek, azonos Aristoteles dpy//-jával, melyet néha egész kiterjedésében αΐτιον-nak is nevez ; a causa, Ursache és ok pedig azonos az αίτιοt׳-nal, szűkebb értelemben véve. Ilykép αρχή, ratio, Grund és alap lesz mindaz, ami elsőbbséget jelent egy más előtt s ami megfelel az értelmes lényből önként fakadó erre a kérdésre : miért ? miért van ez, miért lesz ez, miért állítjuk ezt vagy azt? Ennek azután egyik osztálya lesz az αίτιον, Ursache, ok, és pedig anyagi, alaki (az előképpel együtt), cselekvő és cél-ok. Ha már most a szorosabb értelemben vett okot, mely 1 Schopenhauer, Über die vierfache Wurzel des Satzes vom zureichenden Grunde, Sämmtliche Werke, Frauenstädt, Leipzig, 1873. I. Köt. 8. old. 2 U. ott, 18. old. 3 Summa Theol. I. quaest. 85. art. 3. ad 4.
