Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Dr. Acsay Antal: A keresztény tanítás nevelő értéke

W/₪K₪₪M A lélekre nézve tehát, mint működő okra, nagy fontossága van annak, hogy a világos és erős képzeteket az igazságnak tiszta forrásából merítse, mivel a magasabb lelki működések : gondolkodás, fogalom, ítélet, következtetés, akarás ebben az esetben menthetik meg az embert úgy a tévedéstől, mint a bűntől. Ezen a lélektani és erkölcsi alapon van nagy fontossága annak, hogy a Szentírás és szenthagyomány mellett az isteni kegyelem fölvilágosító és megszentelő erejével működő téve- déstől ment tanítói hivatal vezesse az emberek lelkét, mely az igazságnak csalhatalan birtokába tudjon vezérelni egye- seket és népeket egyaránt az erények és az üdvösség útjain. Lélektanilag nemcsak bölcs és okos, egyenesen szükséges intézmény a tévedéstől ment tanítói hivatal, mely úgy az egyes ember, mint az egész emberiség igényeinek egyaránt megfelel. Az evangéliumoknak lélektani ismerete győzhet meg bennünket ennek az igazságáról, mely lélektani ismeret alapján a tévedéstől ment tanítói hivatal vezetése mellett ismerhetjük meg igazán az evangéliumok nevelő értékét, ért- he tjük egyúttal a kereszténység lángeszű nagy egyháztanító- jának, sz. Ágostonnak szavait: Ego quidem nec Evangelio crederem nisi me Ecclesiae commoveret auctoritas. Képességeinknek és a célra vezető eszközöknek tiszta megismerésében tisztában vagyunk azzal, hogy csak a téve- déstől ment tanítói hivatalnak vezetése mellett munkál- kodhatunk igazán e földön üdvösségünk érdekében, hasz- nálhatjuk az evangéliumokat nevelési értékükben. Az Egy- ház fejének tanítása nemesíti lelkünket, erősíti akaratun- kát, megszerzi az igazság birtokában a valódi szabadságot, így csatlakoznak a chalcedoni zsinat egyik pápai követé- nek, Fiilöpnek szavai szerint »a szent tagok a szent Főhöz, jól tudván, hogy Péter az összes hitnek és valamennyi após- tolnak a feje«, akinek hatalmában van »mindent meg- újítani Krisztusban«, (X. Pius »E supremi Apostolatus«, 10. oct., 1903.) a keresztény tanítás nevelő értékének alkal- mazásával. Budapest. Dr. Acsay Antal. 694 DR. ACSAY ANTAL.

Next

/
Oldalképek
Tartalom