Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Irodalmi értesítő
392 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. tikálunk) történelmi áttekintésekkel igyekezik bebizonyítani,, de ezen áttekintések jórészben önkényes feltevések szerinti rekonstrukciói a kezdetleges állapotnak és első fejlődésnek, amelyet az evolucionista írók teoretikus alapon gondoltak ki, de történetileg bizonyítani nem tudnak. Hol van például arra nézve »történeti« bizonyíték (és nem csupán a zoológiából és egyes elkorcsosodott népek züllött szokásaiból vett »ana- lógia«) arra nézve, hogy az ember vallásának elsődleges alakja a polytheizmus volt, és hol van arra nézve a bizonyíték, hogy a zsidó-keresztény monotheizmus az ősi polytheizmus- ból és az ezt követő henotheizmusból származott ? hol van arra nézve »történeti« bizonyíték, hogy a házassági formák- nak egymásutánja a történelem folyamán ez volt : pro- miscuitas, polyandria, polygynia, concubinatusos monogamia, tiszta monogamia ? A kereszténységet az őt megelőző fokok- kai szemben előre való haladásnak kell mondani mindenesetre a vallástörténelem és a házasságtörténelem terén, de ezen haladás nem spontán és lassú fejlődésnek, hanem Jézus isteni személyének tulajdonítandó. Amit szerző Buckleve 1 az erkölcsiség terén való haladásról mond, az mint észlelet meg- állja helyét; itt szerző sem adja fel az »abszolút erkölcs« fogalmát és az erkölcsi téren is lehetséges haladásnak módját- és kereteit jól vázolja; de azért ezen az erkölcsi téren való־ haladás sem bizonyítja azt, hogy az ember ősi erkölcsi álla- pota rendezetlen káosz volt (ezt szerző sem mondja), és így már nem lehet fokozatos haladásról szó, valamint nem mel- lőzhető annak megfontolása sem, hogy a kereszténység korszakában mutatkozó erkölcsi fejlettség első sorban nem természetes tényezőknek, hanem Jézus isteni személyének tudandó be. Ezen megjegyzéseim előrebocsátása mellett a II. fejezet végső fő-konkluziójával már egyetértek, mely (49. 1.) így szól: »Tehát a történelemnek csak az az ethika felel meg, mely cselekvéseink erkölcsiségének zsinórmértékéül az indi- viduum mellett a társadalmat, a társadalmi együttlétet, kölcsönhatást és összeműködést s ezeknek intézményeit is elismeri.« De nem értek már vele egyet, amikor ő a fejezet
