Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Nyőgér Antal: Urunk feltámadása
300 NYŐGÉR ANTAL. voltak, sőt nem is juthatott idő a szendergésre ; mert még a betörésnek ugyanabban az órájában fölkerekedtek visszaד térni Jeruzsálembe,1 megjelenteni az apostoloknak, hogy »látták az Urat«. Renan, mikor sz. Lukács e leírását forrásnak elfogadja s amikor ebből, mint ő előtte is hiteles történelmi forrásból azt akarja kimagyarázni, hogy e két tanítvány látománya is csak képzelet szüleménye volt, ugyanekkor a maga szán- déka ellenében dolgozik ; mert ez a szöveg, úgy, amint van, hatalmasan arról tesz tanúbizonyságot, hogy e két tanít- vány az igazi, a valóban föltámadott Jézust látta. A galileai megjelenések elferdítése szánandó vergődés. Hisz ha ez így van, ha a szeretett drága holtnak helyi emlékei a képzeleti megjelenések szülő oka, akkor valóban az özve- gyen maradt bánkódó hitvestársak, az elhagyatottakká lett kesergő árvák, a jótevőjöket siratok s az eltemetett gyér- mekeikért epedő bánatos szülők ama millióival kellene tele lenni e világnak, akik a boldog együttlét napjaira emlékeztető helyeknél folyton újra látják az élőnek látni óhajtott kedvelt- jeiket. Ámde az emlékezés, bármily erős képzelődés társuljon is hozzája, ily öncsalódásba csak akkor dönti az embert, ha az a szomorú betegség fejlődött ki, aminek a neve tébolyo- dottság, ami az egyeseket is csak ritkán lep meg, annál kevésbbé száll meg egy embersereget. Amit Renan mint történelmi esetet hoz föl a képzelődés szülte csalódás bizonyíthatására, az semmit sem mond ; mert kérdés, hogy megtörtént-e az az angyali zsoltáréneklés hallo- mása a templom romjaihoz gyülekezett protestánsoknál ? Ez épenséggel nem bebizonyított történelmi tény ; de ha megtörtént volna is, ugyanezek az angyali éneklést hallani képzelő protestánsok megmaradtak volna-e, kérdezzük, egytől-egyig ez öncsalódásuk lelkiismeretes vallomásában, ha épen ezért ostorozást, tömlöcöt, halált kellett volna elszenvedniök. Mi tudjuk azt, Renan is bevallja, hogy az apostolok 1 Luk. 24, 33.
