Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

421

szemével nézi, ki ép az ő szigorúságával Erzsébetet a tökéle- tesség nagyobb fokára emelte és neki alkalmat nyújtott kiváló érdemek szerzésére. És mi érezzük, hogy Stolznak van igaza; úgy hogy az isteni Gondviselésnek világítása mellett Konrádban is a gondviseléses alakot, mint Erzsébet életének irányítóját, ennek életéhez szorosan tartozó személyt, meg- tanuljuk tisztelni, becsülni.

Eszerint Horn munkája a történelemmel foglalkozókat, Stolzé inkább azokat fogja érdekelni, kik épületes, jámbor, üdvösséges és mindenekfölött hasznos, tanulságos olvasmány után vágyakoznak.

Ami már most a két művet külön-külön illeti, ki nem ismerné Stolz Albánt, ki ne olvasná bármelyik müvét is szívesen, örömmel, élvezettel és sok-sok lelki haszonnal s tanulsággal ?

Ugyanezt, sőt talán fokozottabb mértékben mondhatjuk el jelen művéről. De Stolz érti is a módját ! Egyszerű, köny- nyed, mesterkéletlen szavával, szívhez szóló, gyengéd hang- jával, egyszerűségben is magasztos előadásmódjával, föl- emelő, lelket éltető hevével ép úgy megragadja a tanulat- lan lelket, mint meghatja a tanult, gondolkodó tudóst.

Műve mindenegyik apróbb fejezetét egy-egy rövid, de szintén kedves, szívhez és észhez szóló, meggyőző és mindenek- fölött praktikus lelki tanulsággal zárja be.

Nem tudom, csak magamon tapasztaltam-e, de hiszem, így lesz ez mással is, az ember a mű olvasása közben mintegy magasabb, tisztultabb légkörben érzi magát, bizonyos szent érzés fogja el, szinte átjárja a vallásosság szívmelege, buzgó- sága, áhítata pedig egyre növekedőben, mintegy magán veszi észre, szinte közvetlenül érzi azt a nagy hatást, melyet a szent élete, erényei, csodái reá gyakorolnak. Az ember kezdi többre becsülni lelkét, többre az erényt, kezdi jobban átérteni különösen a szeretet parancsának mélységes értelmét, jelentőségét, csodás hatását, áldásait.

Ilyen Stolz Albánnak a műve !

Végre abból, hogy Stolz művének megírásánál első- sorban a lelki épülés célját tartotta szem előtt, senki se higgye,

Hittudományi Folyóirat. 1907.

28