Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Kaszás Márton Rajmund: A lénytani érv

A LÉNYTANI ÉRV.

23

ellentmond az öntudatnak és az érzékeknek, öntudatunk mondja, hogy mozgunk, egyik helyről a másikra megyünk. Hol mozgunk, ha nem a térben ? Alig hisszük, hogy mindig egy ülőhelyen volnánk.

A negyedik érvre vonatkozólag megjegyezzük, hogy a tért nem gondoljuk mint végtelen adott mennyiséget. A térnek mint űrnek is kell, hogy legyen határa, melyen túl semmi sem létezik, mert: magnitudo infinita repugnat. Hogy mi a tárgyakat mind a térben képzeljük, csak onnan van, mert — mint előbb is megjegyeztük — képzeletünkben sok anyagi vonás lévén, képtelen egy természetével ellen- kező anyagtalan kép létrehozására; szintúgy fönnebb ernlí- tettük, hogy Isten, lélek, nem foglaltatik térben, hanem kívüle állanak, aminek bizonyítása a lélek- és Isten-tanhoz tartozik.

Kant az időnek tárgyilagos voltát is tagadja, mert :

1. Az idő nem empirikus fogalom, mit valami tapasz- talatból levontunk ; mert együttlét vagy egymásra követ- kezés maga sem kerülne bele észre ve vésünkbe, ha az idő fogalma nem szolgálna alapul.

2. Az idő szükséges képzet, mely minden szemléletnek alapul szolgál. A jelenségekre vonatkozólag egyáltalán nem szüntethetjük meg magát az időt, habár a jelenségeket az időből igenis elvehetjük. Az idő tehát a priori van adva.

3. Ez a priori szükségességen alapszik az idő viszonyai- ról való apodiktikus alaptételek lelietsége, vagyis az időről való sarktételeké általában. Csak egy kiterjedése van ; különböző idők nem lehetnek egyszerre, hanem egymás után. Ez alaptételeket nem vonhatjuk le a tapasztalatból, mert a tapasztalat sem szigorú általánosságot, sem apodik- tikus bizonyságot nem adhat.

4. Az idő nem általános fogalom, hanem az érzéki szemlélet tiszta formája. Különböző idők csak azon egy idő részei. Oly képzet pedig, mely csak egyetlenegy tárgy által adható meg, szemlélet. Általános fogalomból nem is lehetné azt a tételt leszármaztatni, hogy különböző idők nem lehetnek egyszerre.