Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

A kalocsai főgimnázium bölcseleti köre - Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg

210 VEGYESEK. leg a maga rendje szerint végeznék el dolgukat, azt hinnék, hogy ezzel már mindenben eleget tettek Isten iránti köteles- ségeiknek. Az ily spiritualis vezetése alatt a papnevelő- intézet melegágya lenne a farizeizmus dudváinak ! így akart kioktatni Interius spiritualis úr ! Fiatal korom tiltotta az ellenmondást, ám azért ma is amondó vagyok, hitessék bár el velem, hogy ez a spiritualis úr egy élő szent, hitessék el velem, hogy szive-lelke leghőbb vágya növendékeit a tökéletesség útjára vezérelni és azon megtartani, én ezt mind elhiszem, sőt nagyon meg vagyok róla győződve, de az mégis mindig nyílt kérdés fog maradni tapasztalataim gyámolította gondolkozásom itélőszéke előtt : minő lelkűiét lakozhatik abban az ifjúban, kinek külső viselkedésén nem vesszük észre, színházban van-e vagy templomban, viccel-e vagy imádkozik, növendékpap-e való- jában, vagy csak egy ennek tartott komédiás ? És ezzel eszembe jut mindjárt egy másik spiritualis úr is, Interius úr ellentéte, kit szintén személyesen ismerek. Nevezzük őt Exterius úrnak ! Növendékei egytől-egyig nagy lurkók voltak, ami különben köztudomású volt és meg is látszott a közeljövő eredményeiben ! A templomban pl. a hivatásuk magaslatán álló theoló- gusoktól erősen megkülönböztette őket gálád viselkedésük, mellyel papot, hívőt egyaránt megbotránkoztattak. Volt is hébe-korba panasz rájuk, de spiritualis uruk sehogysem tudott hitelt adni a »rágalmaknak«. Nem is csoda ! Hisz’ a kápolnában napról-napra gyönyörködhetett ifjainak példás magatartásán. Néha-néha a cathedrálisba is elkísérte növendékeit és ő ilyenkor ugyanazt tapasztalta, mint naponként otthon a kápolnában, de bizony-bizony más látvány tárult a többi jelenlevő szeme elé is ilyenkor! Mintha nem is azok a növendékek volnának most jelen, kik máskor annyira megbotránkoztatták a jelen- levőket ; mintha mindegyik kisszeminarista egy-egy eleven kanonizált szent lett volna; mintha csak megszállotta volna valamennyit egyszerre a Szentlélek Űr Isten. Egyiptom

Next

/
Oldalképek
Tartalom