Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében
A MEGVÁLTÓ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ÉS MEGJELENÉSÉBEN. 89 a jövő ? — íme, ott ragyog az esthajnali csillag, nemde, szépen csillog ? — Az a jövő ! Természetes, hogy így vajúdik a három. És a gondolkodó ész kihozza a vajúdásból a szü- lőttet, nem más az, mint a Megváltó. Neki meg kellett jönnie Isten Ígérete alapján és meg kellett jönnie az embe- reket tekintve. Isten nem engedhette, hogy végig a sárban heverjünk. Két elemet figyeljünk meg. Az egyik a zsidóság, a másik a pogányság. Mindkettő hitt, várt, remélt. Az első, a zsidónép hitt és remélt, mert Isten Ígért neki Megváltót ; ezt láttuk az előbbiekben. A másik a pogányság, várt és remélt, mert a természet súgta, hogy várjon és reméljen. Lapozzuk csak végig Plutarchust, Tacitust, Herodotost, min- den pogány nép vallásos könyveit, ki fogjuk érezni azok szavaiból, hogy ők is sejtették a jövőt és a nemzetek általá- nos kincsének — a nowToevayyikiov-mk. — roncsait meg- találjuk lelkűkben. Hallgassuk csak Jóbot, mit mond ? » . . . tudom, hogy az én Megváltóm él, és az utolsó napon a földből föltámadok ; .... el van téve e reményem, keblem- ben.« (Jób. 19, 25. 26.) Lám, Jób pogány, s szavai mit mon- danak ? Mondhatom, hogy az egész világot jellemzi e sza- vaival Jób, »el van téve e reményem keblemben.« Remélt minden, mert a Megváltót Isten megígérte, e Megváltónak meg kellett jönnie. S e remény éltette a világot, enélkül — elpusztult volna. Nézd a fát, melyet szél kidönt, kiemelte- tett az éltető talajból, el kell pusztulnia. De mégsem ; egy gyökere mélyen belenyúlt a föld szívébe, ezt nem tépte ki a vihar, s ez szívja tovább az éltető nedűt és táplálja a hatal- más törzset. így a világ is. öreg volt már nagyon, egy szél- vész, a bűn, kiemelte Isten kegyelméből, el kell pusztúlnia. De egy gyökér még beojtva maradt szívébe, s ez élteti, fen- tartja, — ez a Megváltóban való hit. Hittek benne és várták, s ezért kiált föl a próféta : Küldd el Uram, kit küldeni akarsz ! . . .
