Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
K. J.: Schell Hermann †
■■■■■ mi ennek hivatása, mindezt őtőle kell olvasni ; mélységes és fenséges gondolatokat tár eléd Istenről és mindenről, ami isteni. Előadásának fényénél világosan látsz, gyönyörködöl és szinte elmerülsz az isteniekben. A legújabbkori hittudo- mányi irodalomban egy szerző sincs, akinek tárgyalása oly meg- világító, termékenyítő és felemelő volna, mint ő. Például hivat- kozom Isten és az ő lényegének megismerésére, mely ágaza- tos hittana I. kötetének nagyobb részét elfoglalja (193—425. old.) s melynek teljességét, világosságát és nagyszerűségét egyetlen más szerző sem múlja fölül. Igaz, hogy Schell Hermann fejtegetései nem mentek minden tévedéstől. Kiváltképen tévedett az istenség magá- tói valóságának megokolásánál, amennyiben Istent a maga okának állította. A kárhozat örök voltát sem helyesen okolta meg a kárhozottak meg nem szűnő szabad megátalkodottsá- gával. Tévedései miatt ágazatos hittanát a tiltott könyvek lajstromába tették, mely ítélet előtt ő engedelmes lélekkel meghajolt. Tévedései dacára a legnagyobb hittudósok közé kell őt számítanunk, hiszen tudjuk, hogy a régi hittudósok, sőt egyházatyák sem maradtak mindig mentek egyes téve- désektől. Schell mentségére meg volt tanártársa, Albert bambergi érsek halotti beszédében megjegyezte, hogy Schell Hermannt tévedéseire is az igazságnak és embertársainak nagy szeretete vitte. A középkori iskola módszerével és tárgyalási módjával nem igen volt megelégedve, ebben szintén tévedett, de ebben csak helytelenül alkalmazta azt az igazságot, hogy a régiek tanát és eljárási módját nem kell minden pontjában befeje- zettnek tartani, hanem tovább kell fejleszteni s a kor köve- telményei szerint ki kell fejteni s új szempontok figyelembe- vételével is kell bizonyítani. A jelen rövid megemlékezés legyen hálaadás Isten iránt, hogy Schellben ily nagy elmét és buzgóságot adott egyházá- nak ; legyen a hála és kegyelet kifejezése az elhunyt iránt ; végül legyen mindazoknak, kik a keresztény hittudományt művelik s a keresztény igazságok ismeretében izmosodni kívánnak, ösztönzés arra, hogy Schell műveit gazdagon 680 VEGYESEK.