Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Végh Kálmán Mátyás: A Genezis kultúrája és az ember kultúrájának láncolatos összefüggése
562 VÉGH KÁLMÁN־ MÁTYÁS. »a húst vérével ne egyétek«. (Gén. 9, 4.) Kiegészítője ennek az a leviticus parancs, mely a gödölyét tejben főzötten élvezni tiltotta. Ügy látszik, ez vad, talán az »emberek fiai- tói« származó, pogány szokás volt, melyet Isten a megmen- tett emberiségnek előnyére eltiltott. Annyi kétségtelen, hogy a kultúra egyik tényezője, mert míg a modern világ vérét veszi az élvezendő állatnak, a vadakról, hogy egyebet ne említsek, Észak-Amerika vad indiánjairól tudjuk, hogy az elejtett bölény patakzó vérét állati gyönyörrel itták. Más törvényt is szab az Űr a kisded emberiség elé. E törvény ismétlése ugyan az özönvízelőttinek, mely a gyilkos Káinnál lön kinyilatkoztatva (Gén. 4, 15), de itt már vilá- gosan a kétségbevonhatatlan »jus talionis« hangzik, midőn a gyilkosságra ezt a büntetést szabja az Űr : »Aki ember- vért ont, ontassék annak vére.« (Gén. 9, 6). Foglalkozását, házi teendőit illetőleg Noáh miben sem különbözik az özönvíz előtti kultúra népeitől. Városokat ugyan még nem épít, de sátorban lakik (Gén. 9, 27.), palásttal ruházkodik, mely bizonyára a későbbi khetoneth őse volt, a mai kaftáné. Szántóvető, baromtenyésztő ember, ki a szőlőt is műveli, melynek levét kőkorsókban vagy tömlők- ben tette el és tőle öntudatlanul megrészegült. Ez állapo- tában Khám, »meglátván, hogy tudniillik atyja szemérme mezítelen, megjelenté azt kívül két testvérének«, ahelyett hogy ügyet sem vetve reája betakarta volna. A másik két fiúban, Szem és Jáfetben, a természeti törvény sugallata alatt tiszteletteljes szemérem kél fel, »palástot vetnek vállaikra és háttal fordulva menvén, befödék atyjok szemérmét, és orcájok el vala fordítva és nem láták atyjok férfiúságát.« (Gén. 9, 23.) Noéban is a természeti törvény sugalta az ítéletet, melyet fiai felett kimondott s ez ítélet oly nagy fontosságú, hogy a Genesis kultúráját tárgyalván, annál inkább alaposan meg kell ismernünk, minél meglepőbb, hogy két szumér, tehát az özönvíz korához elég közel eső, igen kezdetleges, még majdnem képírásszerű, ékiratos tábla is, tehát két kétségbevonhatatlan okmány, képben tünteti fel Noénak minden nagyítás nélkül mondható világtörténeti jelentő-
