Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
VEGYESEK. 405 dogmatikai, erkölcstani s aszketikai magyarázatokkal és jegyzetekkel kiséri. Ez a mű, melyet minden kisszemináriumban kellene olvastatnunk, főleg az első két évfolyamban : dr. Balits Antal győri apát-kanonoknak »Jézus Kr. Isteni Megváltónk élete« c. könyve, melyet a négy evangéliumból az eredeti szöveg hamisítatlan teljessége mellett állított össze és látott el j egyzetekkel.1 Balits könyve (azaz voltaképen maga az evangélium, de más alakban) nemcsak fölötte világos és könnyen ért- hető, hanem, ami a fő, és amit a Szentírás eredeti alapjáról sehol sem mondhatunk el — kiválóan érdekes, sőt érdekfeszítő ! Aki százszor elolvasta a négy evangéliumot, amint a Szentírásban olvashatók, százegyedszer pedig Balics könyvét olvassa, azt is meg fogja lepni utóbbinak érdekessége. Hogy a négy evangélium ezenfelül egyszersmind hasz- nos és alkalmas a szív nemesítésére és a lélek tökéletesí- tésére egyaránt, azt nemcsak bizonyítani, de megismételni sem merem, olyan világos az. Hogy végre egyszersmind praktikus dolog az evan- géliumok olvasása, szintén nem kell bővebben fejtegetnem. Miről szokott a pap prédikálni ? Az evangélium tanáról. Mit szokott minden egyes prédikáció előtt fölolvasni ? Az evangélium egy részét. A Szentírás mely helyeire szokták leginkább hivatkozni és belőlük idézni, nemcsak a papok, de a világiak is, nemcsak barátaink, de ellenségeink is ? Az Evangéliumból! Egész katholikus hit- és erkölcsrend- szerünk a Szentírás mely könyveiben domborul ki leg- jobban ? Az Evangéliumban ! Ha a kisszemináriumban, vagy mondjuk csak az első 1 Midőn e sorokat írom, már a II. kiadás is elhagyta a sajtót. Kapható a mű Győrött, az Egyházmegyei Sajtónál (Káptalan- domb 18. sz. alatt). Ára 2 kor., növendékpapoknak 1 kor. Vászonk- kötésben 1 kor.-val drágább. Terjedelme 28 ív nagy 8-adrben. Ajánlanám szerzőnek, hogy a III. kiadást képekkel illusztrálja, térképet pedig okvetlen csatoljon a műhöz.