Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Dr. Notter Antal: A »Prima tonsura«

A TRIMA TONSURA. 347 Hogy a »korona« szó kizárólag a papi méltóságot jelentette, azt valószínűvé teszi e szó használatának eredete, melyet kétségtelenül sz. Péter apostol eme szavaira kell visszavezetni : »Vos estis genus electum, regale sacerdotium.1 Ezek a szavak ugyan a hívek általános papságára vonat- koznak, de fokozott mértékben illenek a tulajdonképeni papságra. Mihez még hozzáveendő az, hogy az ószövetségben találjuk a papi királyság elnevezést.1 2 Megjegyzendő azonban, hogy a »korona« szó az első századokban a püspöksüveget is jelentette s a fenti forrás- helyek ilykép a püspöksüvegre is érthetők.3 Azonban a püspöksüveg is ez esetben a püspökök papi királyságának jelképéül említtetik, tehát ezen magyarázat mellett is a »korona« voltakép a papi méltóságot jelenti.4 Történeti tény, hogy a papi tonsura a szerzetesektől vétetett át. Már pedig a szerzetesség intézményének magának is pár évszázadra volt szüksége, míg kifejlődött; s ez vonat- kozik a szerzetesek hajviseletére is. A remetéknél és a szerzeteseknél a hajviselet módjára nézve eleinte az egyéni buzgóság döntött. Voltak, akik hosszúra növesztették hajukat, hogy torzonborz kinézésükkel a világ fiai előtt visszatetszőkké váljanak ; mások ellenkező- leg tövig levágták hajukat, vagy hajuk egy részét leborot- válták, avagy egyenlőtlenül nyiratkoztak, hogy ezzel nevet- séges külsőre tegyenek szert ; ismét mások, a túlzásokat kerülve, rendes időközökben s közönséges módon megnyirat­1 1. Petr. 2., 9. 2 Exod. 19., 6. 3 Thomassin id. m. P. I., lib. 2., cap. 45., n. 4. 5. 4 Phillips id. h., 288. 1., 17. jegyz., azt állítja, hogy Tho- massin véleménye szerint is a »corona«-ra vonatkozó, általunk is ismertetett forráshelyeket nem lehet egykönnyen mellőzni s ezért Thomassin c. 45., n. 6. »majdnem hajlandó azokat mégis a tonsu- rára vonatkoztatva magyarázni«. Tényleg pedig Thomassin a Phil- lips által említett helyen (c. 45., n. 6.) egy árva szóval sem említi a tonsurát, hanem azt mondja, hogy a »corona«, melyet a papi méltóság kifejezőjének magyarázott, a püspöksüvegre is érthető ! 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom