Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Dr. Kmoskó Mihály: Adalékok az eredeti bűn dogmatörténetéhez zsidó és keresztény forrásokból

234 DR. KMOSKÓ MIHÁLY. tanítványa, a pelusiumi Isidorus, szent Nílus és Theodoretus kortársa volt.1 Nikephoros ezt az adatát csakugyan meg- erősítik a Markos neve alatt kiadott iratok is. A második »Opusculum« De his, qui se putant ex operibus iustificari) és még inkább a negyedik, »Responsio ad eos, qui de divino baptismate dubitabant« a pelagiánusok ellen irányul; a Papadopulos Kerameus által Szent Pétervárott 1891—4-ben kiadott irat »Adversus Nestorianos« pedig az ephesosi zsinat idejében Íródott, ami teljesen megfelel Nikephoros ada- tainak.1 2 A görög egyház Markos iratait nagyrabecsülte a bennük előforduló tévedések dacára is. Dorotheos archimandritánál nyomait találjuk iratai felhasználásának 3 (VI. század másik fele). Elias Cretensis (XI. század ?), vagy tizenhét idézetet illesztett belőlük a Scala Paradisi-hoz irt glosszáiba.4 Ezek közül négyet hamarosan meg is találtam Markos irataiban, úgy hogy az általa idézett Markos és a neve alatt forgalom- ban levő iratok azonosságához kétség sem férhet.5 Photius kilenc művet tulajdonít Markosnok :6 * 8 1. Belege spirituali. 2. De iis, qui ex operibus se iustificari putant. 3. De paenitentia. 4. De baptismo. 5. Consultatio intellectus cum 1 Hist. Ecci. XIV., 30. (Migne P. Or. CXLVI. coi. 1257. B) XIV. 54. (Migne 16. coi. 1256. c. sq.) 2 Erről 1. Kunze, Marcus Eremita■, ein neuer Zeuge für das altkirchliche Taufbekenntniss. Eine Monographie zur Geschichte des Apostolicums mit einer kürzlich entdeckten Schrift des Marcus. Leipzig, 1895. Hahn, Bibliothek der Symbole und Glaubensregeln der alten Kirche. Breslau, 1897. 147. 1. 3 Migne P. Or. LXXXVIII. col. 1617, 1707 ; v. ö. Dictionary of Christ. Biogr. III., 826. 4 Migne P. Gr. LXXXVIII. coli. 740 C 741 B 741 C 743 D 760 B 792 C 820 D 873 A 873 C 908 B 973 A 973 C 1009 A 1043 D 1048 C 1049 A 1054 C. 5 Elias Migne LXXXVIII. 792 = Marcus III., 7 (Migne XLV. 976) ; Elias, Migne LXXXVIII. 907 = Marcus 1184 ״ (Migne LXV. 928) ; Elias, Migne LXXXVIII. 1044 = Marcus I., 140 (Migne LXV. 922) ; Elias Migne LXXXVIII. 1049 = Marcus 1., 194 (Migne LXV., 928). 8 Bibi. Codex CC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom