Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Dr. Kmoskó Mihály: Adalékok az eredeti bűn dogmatörténetéhez zsidó és keresztény forrásokból
ADALÉKOK AZ EREDETI BŰN DOGMATÖRTÉNETÉHEZ. 233 Magát a Markos nevet már egy hires sketisi monachos viselte, aki Palladius szerint a két Makarios kortársa volt.1 Sozomenos pedig megjegyzi, hogy ugyanez az aszkéta kívülről tudta a Szentirást.2 Az az egy bizonyos, hogy az egyptomi Markos nem lehet azonos az említett iratok szerzőjével, a m. ezek egyikében, a Nikolaos intézett vov&eoíat, ifjuxuxpúeíg — »a léleknek hasznos intelmek« 6-ik §-ában a szerző kis-ázsiai eredetét világosan elárulja, amikor azt a bizonyos Nikolaost arra emlékezteti, miként szenvedett hajótörést a sz. Földről Konstantinápolyba való utaztában, mily csodálatos módon menekült meg harmadmagával a biztos haláltól és hozzá- teszi, hogy Ankyrába érve a szerző lelki fiához, bizonyos Epiphanioshoz szegődött ’iva autj óteqoi bSityrjd-ijTi Sí oaiov ávSoög t'/.íhlv slg auirtjoiug óSóv y.al 7raou áyíwv Sovkiov 0«of, ojg yvi'jOia Ttxva rroon’l)j1f ít iji'cu. :i E szavakból azt kell következtetnünk, hogy Nikolaos és Epiphanios Markos vezetése alatt vezekeltek és pedig, úgy látszik, Ankyrában, ahol egy kolostorban kellett lakniok egyideig Markosszal magával. Lehet, hogy Markos a kolostor feje volt, mert arra emlékezteti lelki fiát, hogy »isten szent szolgáitól mint édes gyermekük fogadtatott« és azokra a jótéteményekre céloz, amelyekben 7uxou 0eoC részesült. Ügy látszik, Markos nem akarja saját személyét állítani előtérbe és igazi méltóságát elhallgatja.4 Nikolaus válaszából viszont kitűnik, hogy Markosnak nagytekintélyű szerzetesnek kellett lennie, mert az előbbi levelét mások előtt is elolvasta és valamennyinek nagy épülésére szolgáltak jámbor intelmei.5 Nikephoros Kallistu tényleg meg is emlékszik egy Markos nevű monachosról, aki szerinte sz. Chrysostomos venes évek végén Kunze bevonta az Apostolicum-vitába. Erről 1. Ehrhard, Die altchristliche Litteratur und ihre Erforschung von 1884—1900. Freiburg c. Br. 1900. 512. köv. 1. 1 Hist. Laus. Ed. Butler e. XVIII. page 56., 3—10. 2 Hist. Eccl. VI. 29., 11. 3 Migne P. Gr. LXV. eol. 1037. C. 4 Ih. col. 1037. D. 6 Ih. col. 1052. D. Hittudományi Folyóirat. 1906. 16
