Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében

132

KITSCH ÁRPÁD JÁKOS.

így beszél róla már Izaiás próféta — 2, 2—5. : -— »Az utolsó napokban az Űr házának hegye a hegyek tetején fog állani és fölemelkedik a halmok fölött és ahhoz gyűlnek minden nemzetek. És elmegyen sok nép és azt mondja : Jöjjetek, menjünk föl az Űr hegyére . . . s ő megtanít bennünket útaira, és ösvényein fogunk járni ; ... és megítéli a nemze- teket és sok népet megfenyít . . . Jákob háza ! jöjjetek, járjunk az Űr világosságában.« így szól Izaiás, s szóról-szóra Jézusra illenek szavai, ö az Űr világossága, mit maga bevall : »Én világosságul jöttem e világra.« — Ján. 12, 46. — »Míg e világon vagyok, világossága vagyok e világnak.« — U. o. 9, 5. — »Én vagyok a Világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem az élet világossága lesz nála.« — U. 0. 8, 12. — Tanait értette itt, melyek világítanak, mint az éjben a mécses, s melyek oda vezetik azt, ki hisz ezekben, honnan Ádám vétke az embert kiűzte. De azt is mondja Izaiás a Megváltóról : megítéli a nemzeteket s sok népet megfenyít ! Ezt fejezi ki Jézus is szavaival : »Nem jöttem fölbontani a törvényt, hanem tökéletesíteni« (Vulg. beteljesíteni).— Máth. 9, 17. — Azaz, amit én hozzáadok, vagy elveszek a törvényből, az annyi, mint maga a törvény, tehát kötelező erővel bir, mert prófétátok vagyok, de tör- vényhozótok is. Tényleg ilyen volt, mert tanította a népet, értelmezte Isten akaratát és új törvényeket, új tanokat, új igazságokat hirdetett. A tanok pedig olyanok, minőknek már az ószövetség hirdeti, tökéletesek, fönségesek, az embert fölemelők, sőt az ember méltóságához illők, általánosak, mert az, ki e tanokat hirdeti, maga »a bölcsesség és megnijug- szik rajta az Űr lelke, a tudomány, tanács, erősség lelke«; de ellenkezőleg, azok megvetése már magában ítélet, »meg- veri a földet az ő szája vesszejével és ajkai leheletével megöli az istentelent.«—íz. 11, 1—4. — Nagy próféta, hatalmas tör- vényhozó ö, Ura az uraknak, királya a királyoknak.

így szóltunk tehát a négy főméltóságról, melyet a Megváltó viselendő volt s melyeket Jézus személyében egyesített. Röviden tekinthettük csak azokat, alapos letár- gyalásukhoz itt nem volt tér ; de így is láttuk azok fontos-