Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
A PÁPA SZUVERÉNSÉGE JOGI SZEMPONTBÓL. 447 gatus apostolicus«-na,k semmiféle jogot arra, hogy ő tekintessék a diplmomáciai testület dékánjának.«1 Fiore álláspontjában feltűnő az, hogy ő elismeri a »katho- likas egyháznak« és a »pápának« is nemzetközi »jogszemélyi- ség ét« és ezzel elismeri a púpéinak szellemi szuverénségét, amelyben benne foglaltatik a pápának »követse'gi« (aktiv és passziv) joga is és pedig nemzetközi jogi jelleggel, de tagadja a pápának világi (államfői) szuverénségét és a pápai »követ- ségi« személyzetnek politikai természetét. Fiore ezen állásfoglalásával szembehelyezkedik a katho- likus, a pápai felfogással, amely a pápát nemcsak »szellemi« szuverénnek és nemzetközi jogszemélynek, hanem »világi« (politikai) szuverénnek is (a Vatikán-ba,n még mindig gya- korolt, és a régi egyházi állam többi részére nézve is még fel nem adott államfői szuverénjogai alapján) tekinti. Ezen katholikus, ezen pápai felfogás az egyházjogi álláspont, amelyre van felépítve az állandó »nuntiaturák« jogintézménye. 1 I m. II. köt. 427—8. 1. — Ezen eset 1878. évben Peruban (Lima) történt, de Fiore két ténybeli adatban téved, és pedig: 1. Nem Chili, hanem Venezuela teljhatalmú minisztere követelte magának az »ancienneté« alapján a dékánságot. Ez elég ártatlan tévedés. 2. A limai diplomáciai testület nem tette magáévá a venezuelai követ kérelmének indokolását, mely szerint a pápa 1870. év óta nem szuverén és azért nem is nemzetközi jogszemélyiség, a pápai követek csakis egyházi megbízottak, és csakis annyiban kaphatnak diplomáciai jelleget, amennyiben a szuverének ezt megadják, amint tényleg az olasz állam megadta azt a garancia-törvénnyel, amelyet a többi hatalom és hallgatagon elfogadott — sőt vita tárgyává sem engedte tenni a pápa világi hatalmának ügyét, hanem egyszerűen odaítélte a fZ0í/en-séget a venezuelai követnek azért, mert a bécsi kongresszus IY. cikke a pápai »nuntius«-oknak adja meg a dékáni jogot, nem pedig a »delegatus apostolicus«-oknak (Mocenni volt a limai deleg. ap.), akik nem tekinthetők »állandó követség« élén álló diplomáciai képviselőknek. Pinchetti-Sanmarchi i. m. 222—3. 1., 293—4. 1., aki ezen perui eset monográfiája után (Macclii, Los representantes ponti- ficios en su caracter diplomatico, Lima, 1891) írja meg ezen helyes- bítést. Fiore ezen tévedése, mint látni való, már nem olyan ártatlan, így lehet egy diplomáciai »eset«-et egymással ellenkező tételek bebizo- nyitására felhasználni, de azért csak egyik az igaz.
