Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve

40 DR. HÁM ANTAL. Azonban amit Malakiás 1., 8. mond, abból érvet faragni nem lehet. Ott ugyanis nem arról van szó, hogy Nehemiás elfogadott-e valamit a néptől, hanem általában csak arról, hogy mivel a kormányzónak joga volt bizonyos illetményekhez, vájjon hibás állatokat neki, mint kormány- zónák mernének-e beszolgáltatni. Nincs tehát itt szó sze- mélyről, hanem vezérről, kormányzóról.1 A hasonlóságról fentebb szóltunk. A 10. helyen említett nézet szerint Malakiás jövendő- lése Nehemiás második jeruzsálemi tartózkodása idejébe esik. Ezt az időt kívánja, hogy amiket Nehemiás a zsidók■ nak szemére vet, csaknem ugyanazon szavakkal hozza fel Malakiás is (Mai. 216—10 ״. v. ö. Neh. 1323 ״. kk.; Mai. 310 .8 ״. v. ö. Neh. 1331 .30 .12—10 ״.). Továbbá nem helyezhető előbbre Malakiás könyve azért sem, mert a visszaélések Nehemiás könyvében olyanoknak tűnnek fel, melyek javában virágzanak, s végül mivel Mai. 18 ״. sze- rint valaki állt a zsidó állam élén, ki annak ügyeit vezette. És mert nem lehet a Nehemiás után való időre sem tenni, mivel nem lehet föltételezni, hogy Nehemiás működése eredménytelen volt, nem marad más hátra, mint a fenti időt kijelölni. De a visszaélések egyformasága nem bizonyíték arra. hogy Nehemiás és Malakiás az említett időben működtek együtt, mert mint éppen a megelőző nézetnél láttuk, úgy is kimagyarázható, hogy más és más időben ütötték fel ugyanazok a visszaélések a fejüket. És ha egyszer kiirtat- tak is, nem következik, hogy utóbb ismét lábra ne kapja- nak s a már rendezett viszonyok bomlásnak ne induljanak, amint ezt eléggé mutatja Nehemiásnak második visszatérése Jeruzsálembe. — Hogy a zsidó állam ólén állt valaki, az bizonyos, de Mai. 18 ״.-ból nem következik, hogy az Nehe- miás volt, lehetett az perzsa vezér is, aminthogy némelyek ezt is állítják.2 1 Kuenen Trochonnál i. m. 498. 1.- Hitzig, Die zwölf kleinen Propheten. Leipzig. 18521 .389 ״.; Knabenbauer i. ni. 413. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom