Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve

316

DE. HÁM ANTAL.

Es ti azt kérditek, heb. םתרמאו mondjátok. Innentől kezdve csaknem az egész könyvön dialogus vonul keresztül. Vannak, kik e beszédmódot Malakiás stílusbeli sajátosságának mondják (Hitzig, Keil, Schegg, Quandt), aki a beszéd fonalát kérdés- sei vezeti tovább s ezzel készíti elő mondanivalóját. — Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a héber ámar nemcsak beszédet, hanem gondolkozást is jelent (Gén 44, 28; Exod 2, 14; Kir. I. 20, 4; Kir. II. 21, 16; Kir III. B, 5 (19); 4. zs. 5.), akkor mi sem állja útját annak a felfogásnak, hogy ezzel a próféta a magukviseletében megnyilatkozó gondolkozásmódot, benső érzelmeiket akarta jelezni. »Deus pessima illorum sensa promit, cogitationes aperit atque interpretatur . . . Mos Scripturae est dicere, quae quis cogi- tavit, ab illo esse prolata, vel aliquem pronuntiasse, quae non protulit quidem, sed ita se gerit, quasi ea sentiat ac proferat« (Calm). Ezért a párbeszédes előadási mód nem stílusbeli sajátsága Malakiásnak, hanem a lelkiállapot jel- lemzése.

Miben szerettél minket ? mivel mutattad ki irántunk ezt a nagy szeretetet ? íme a nép hálátlansága, mely meg- feledkezik Isten szakadatlan jótéteményeiről s nem átalja azt kétségbe vonni! Szóról-szóra teljesült a zsoltáros szava: »Elfeledkeztek az ő jótéteményeiről és csodatetteiről, melye- két mutatott nekik« (77. [78.] zs. 11.).

A zúgolódás e kérdésére az Úr példával válaszol, mely- lyel kézzelfoghatólag kimutatja elégedetlenkedésük alap- talanságát.

Nemde Esau bátyja vala Jákobnak és még׳is Jákobot szerettem. Istennek Esauhoz és Jákobhoz való viszonya és magatartása ékesen szóló bizonyítéka az ő szeretetének népe iránt. Ésau, az edomíták és Jákob az izraeliták törzs- atyái ikertestvérek voltak; születésüknél fogva egyik sem állt a másik megett s mégis különböző sors lett az osztály- részük. Jákobot már születése előtt kiválasztotta az Ür — tekintet nélkül érdemére — és Esau elé helyezte, anélkül, hogy ennek érdemtelenségét figyelembe vette volna. (Gén. 25, 23. v. ö. Hóm. 9, 10—13.), minek következtében Jákobé