Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve
315 2. v. Szerettelek titeket, úgymond az Úr, és ti azt kérditek: Miben szerettél minket ? De megfelel az Úr: Nemde Esau béityja vala Jákobnak és mégis Jákobot szerettem. Itt kezdődik a tulajdonképpeni jövendölés az Ur szeretetének előtérbeállításával, hogy annál jobban kitűnjék Izrael hálátlansága. Az Ur beszédének hátterét Izraelnek a fogság után való helyzete s ebből kiinduló gondolkozásmódja képezi. Miután a zsidók visszatértek a fogságból, szomorú helyzetük, amelyben magukat találták, élénk ellenmondásnak látszott azokkal az ígéretekkel szemben, melyek nekik fényes és dicső jövőt helyeztek kilátásba. A türelmetlen nyomorú- ság ezt úgy fogta fel, mint az Úr késlekedését, ki nem siet választott népének oltalmára és segítségére, s még most sem küldi a Messiást, kit a nép dicső királynak és győzel- mes szabadítónak képzelt maga elé. Valószínű, hogy az e miatt támadt elégületlenség nemcsak azok között talált talajt, kik most tértek vissza a fogságból, hanem az otthon maradtak közül is többet magával ragadott (Keil). De mivel a messiási idő még nem érkezett el, szükséges volt figyel- meztetni őket a türelmes bizalomra. Ezért bizonyítja a próféta, hogy amint egykor kiválasztotta őket az Úr a a többi nép közül s századokon keresztül éreztette velük atyai gondoskodását: úgy most sem vonta meg tőlük kegyeit, hanem ugyanazzal a szeretettel övezi, mellyel választott népévé tette őket, noha látszat szerint a körülmények ellen- mondanak. Szerettelek titeket: tettekkel mutattam ki irántatok való szeretetemet, mikor népemmé választottalak s kiszaba- dítván az egyptomi sanyarú fogságból, lakóhelyül adtam nektek Kánaán áldott földjét. Nem kisebb jele volt az Úr szeretetének az sem, hogy véget vetett a babyloni fogság- nak, sőt ez a jövendölés is, melylyel őket javítani akarta. A »szerettelek« ennélfogva nemcsak a múltra (sz. Jerom.) 1 hanem a jelenre is vonatkozik (C. a Lap., Lange, Knab.). 1 Sz. Jerom. (in. h. 1.): »Et dicendo : dilexi, praesens negat, dum praeteritum confitetur.« 51AL AKIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE.
