Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Hölszky Károly: Monda és sugalmazás
MONDA ÉS SUUALMAZÁS. 7 jellegét fel nem fedeznünk. Nem ugyan az egyes részletek csodás vonása miatt, melyért a rationalismus az összes tör- téneti szentkönyvek hitelességét kész tagadni, hanem egészen más okokból, melyeket immár az egyes szakaszok vizsgá- latánál fogunk feltüntetni. A teremtés előadása (Gen. 1—3 ,צ. és 2, 4—7. 18—25.) a népköltés kétségtelen bélyegét viseli magán. Valójában talán nem is egy, hanem két feldolgozásban őrizte meg a biblia a teremtés mondáját: az első fejezetben az elohista, a másodikban a jahvista recenziót. Fogadjuk el e talán nem elég rokonszenves elnevezéseket pusztán rövidség szem- pontjából, anélkül, hogy jogosult vagy jogosulatlan voltukat megvitatnék. Mindkét elbeszélés magán hordja szülőhazája anyajegyét. Az elohista szerint a földkerekség kezdetben egészen vizzel volt borítva (Gen. 1, 2.), mely alól csak harmadnapra tűnik elő a szárazföld s ezt mindjárt ellepi a növényzet (Gen. 1, 9.); a jahvista felfogása szerint épen ellenkezőleg a dolgok elején a földkerekség kietlenül száraz, nedvességre van szüksége, mely megtermékenyítse és emberre, ki megművelje. »Ez az ég és föld teremtésének története: Midőn Jahve Isten megalkotta a földet és eget, még nem (םרת) volt a földön semmi mezei bokor, még nem sár- jadt semmi mezei fű, mert Jahve Isten nem bocsátott esőt a földre és ember sem volt, ki a földet megmívelte volna. Éhkor azután pára emelkedett fel a földről és meg- öntözte az egész föld felületét. Azután pedig megalkotta Jahve Isten az embert....« (Gén. 2, 4—7.) Ez a héber szöveg értelme, a Vulgata e helyen nem szabatos. Ha sza- bad a mondák jellegéből némi következtetést vonnunk azok keletkezésére, akkor nem habozhatunk kimondani, hogy az elohista monda hazája róna folyamvidók, melynek lakói évről-évre szemlélhették termőföldeiknek a megáradt vizek alól való előbukkanását. Ezt pedig nemcsak a Nilusvölgy hanem még inkább Kaldea lakói tapasztalhatták, mert az ő folyóik legalább nálok Kaldeában (a mai Irakban) nin- csenek olyan aránylag szoros völgybe szorítva, mint a Nilus, mielőtt deltája síkjára érne. Im Herbste und Winter — írja
