Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 309 És most kérdelek, K. Hallgatóim! gondolhat-e az ember e rettentő igazságokra és megszívlelheti-e jelentőségüket anélkül, hogy összerázkódnék ? Nem kell-e fölkiáltanunk: Igen! Oh, Uram! az a te szent akaratod, nincs itt középút, örökre boldo- gok, vagy örökre boldogtalanok leszünk, lelkünk vagy üdvözül, vagy örökre elkárhozik! — ■—- — Azonban hiányos volna a kép, amelyet a megnyerő és a megindító előadásról nyújtunk, ha megfeledkeznénk a szentatyákról, akik e két pontban is nagy tökélyre jutottak. Ami mindenekelőtt a megnyerő előadást illeti, e tekintetben a szentatyák megszámlálhatatlan példát nyújtanak, hogy miként kell a kedélyhez szólni, kellemesen, lebilincselő modorban beszélni. Szellem, képzelő erő párosul előadásukban lángoló szónoki hévvel, anélkül azonban, hogy a szellemesség okáért a szigorú logikai gondolatmenetet csak pillanatra is föláldozták volna. Olvassuk sz. Ágnes vértanúságát sz. Ambrusnál (De virgin. 1. c. 2); sz. Jerom. lib. 2. advers. Jovinian. kezdetén, Naz. sz. Gerg. (serm. 2. de Theol.), Aranyszájú sz. János (27. horn., a róm. irt. lev.), Nagy sz. Vazult (hexaem. hóm. 5.). Olvassuk a tavasz festését Naz. sz. Gergelynél (orat. 43.), sz. Ambrus hexaem. 6. c. 4., sz. Jerom. (9. másként 79. lev. ad Salvinam), Naz. sz. Gergely 1. levél, a finom szellemet, sz. Jerom. (37. most 7. level, ad Julian.) az újdonszerűséget sz. Ágost, (tract. 50. ad loan.), sz. Athanáznál (Ápol. c. 8.), sz. Aster sz. Euphemia vértanúságának festésében az élénk színezést. A megindító előadást illetőleg szintén kitűnő példákat talá- lünk a szentatyáknál, így: Chrysol. sz. Péternél Kér. sz. Jánosról (serm. 127.) és ugyanaz (hóm. 19. in Genes.) Kain testvérgyilkos- ságáról, sz. Ambrus (lib. de excessu Satyri fratris). De szólaltas- suk meg a kereszténység legnagyobb szónokát! PÉLDA (megindító előadásra.) Aranysz. sz. János (15. hóm. a róm. irt. lev.) »Isten még egy- szülött fiát is odaadta, és te neki, aki éretted áldozta fel magát és éretted halt meg, egy darabka kenyeret is sajnálsz adni! Az Atya te éretted a saját egyszülött fiának nem kegyelmezett, és te engedheted, hogy Ínségtől elepedjen, te, aki, ha adnál is, csak az övét adnád neki, és csak a saját üdvödre tennéd ezt is. Van-e ennél nagyobb lelketlenség ? Teéretted áldozta fel magát teéretted halt meg, teéretted szenved éhínséget és koldul éhen; ha adnál is, csak az övét adnád, s ez tenjavadra szolgálna csak, és te mégsem adsz neki semmit! Nem vagyunk-e érzéketleneb- bek, mint a kövek, ha, midőn annyi tárgy van, ami édesget
