Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Hám Antal: A szerzetesrendből való elbocsátás és kizárás
72 DR. HÁM ANTAL. 5. A vétkes részéről megkívántatik, hogy javíthatatlan legyen. Ennek oka az, hogy a kizárás a legsúlyosabb bűn- tetós, melylyel a szerzetest sújtani lehet, mivel nemcsak anyagi javaktól fosztja meg a vétkest, hanem lelki javaktól is, ezért nem volna méltányos alkalmazni ott, ahol a szer- zetes romlott lelkülete nem világos. Más részről nem hoz- hatni a kizárás büntetését csupán csak egyszer elkövetett egy vétek miatt sem, mert ez az eljárás ellene mondana a szerzet céljának, mely nemcsak abban áll, hogy tagjainak tökéletesedését előmozdítsa, hanem abban is, hogy azok vétkeit irtogassa.1 Világos tehát, hogy a szerzetnek előbb minden eszközt meg kell ragadnia, hogy a bűnöst meg- javítsa. A figyelmeztetés, intés vagy kisebb büntetések igen sokszor czélra vezetnek. Ha azonban az enyhébb gyógyító eszközök nem hoznák meg a sikert, erősebbekhez kell nyúlni. Utolsó ja vítási eszköznek VIII. Orbán 1 2 és XII. Ince 3 a bebörtönzést (incarceratio) említi, mely épen azért, mert utolsó, a legsúlyosabb és a legszigorúbb is. VIII. Orbán böjttel súlyosbított egy évi börtönt írt elő. Ezt azonban XII. Ince a szerzetes főnökök kérelmére 1/2 évre szállította le úgy, hogy egyhuzamban töltendő ki. XIII. Benedek 1729. dec. 6. és XII. Kelemen 1736. máj. 3. kiadott rende- létével még jobban enyhítette a börtönbüntetés szigorúságát. Az Auctis kezdetű decretum pedig a becsukást már nem is említi, de a S. 0. super discipl. Heg. 1886. jan. 22. hozott döntvényéből úgy vehető ki, hogy mai nap is érvényben van.4 Csakhogy a mostani időben a megváltozott viszonyok miatt alig hajtható az már végre, mert a szerzetesfőnök nem rendelkezik anyagi erővel, a polgári hatóság pedig erre neki segédkezet nem nyújt. Ezért némelyek azt mond- ják, hogy a bezárás nem okvetetlenül szükséges javító esz- köz. VIII. Orbán és XII. Ince intézkedése ugyanis úgy 1 Suarez u. o. c. 4. n. 7. 8 Decret. Sacra §. 4. 3 Decret. Instantibus n. 2. * Santi-Leitner i. m. L. III. p. 312. n. 42.
