Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése
AZ OLTÁKISZENTSŐG ENGESZTELŐBE. 587 telenség nem jelentett tökéletlenséget, hanem a legnagyobb tökéletességet. Hitetlen és reménytelen volt, mert többje volt, mint hite és reménye; és ebben a többen mintegy sublimált alakban az övé volt minden, ami a hitben és reményben tökéletes. Jézus most nélkülözi a fájdalmat és szomorúságot, mert bement Atyja örömébe. De ami a fájdalomban és szomorú- ságban szép és tökéletes, t. i. a meleg részvét és szeretet, most is megvan benne, azonban minden boldogtalanság nélkül. »Főpapunk nem olyan, ki ne szánakodhatnék erőt- lenségünkön.« (Zsid. 4, 15.) Ennek alapján Jézusra emberi természetében is alkalmazhatjuk azt, amit az örök Ige isteni leikénél az anthropopathizmusról mondtunk. »Azt mondjuk, hogy Isten szomorii, mert vannak dolgok, melyek ellenkeznek azzal, amit ő szeret és helyesel, amint bennünk is az kelt szomorúságot, ami akaratunk ellen történik.« (Summa C. Gent. 1.91.) Jézus érzelmi skálájában ez a hang — a szomorúságé — tényleg hiányzik; mi azonban saját érzelmi életünk alapján belemagyarázzuk, mert érezzük, hogy annak egyik eleme benne is megvan, ámbár földi lélektani fogalmakhoz szabott nyelvünk nevet nem tud neki adni. Annál inkább tehetjük ezt, mert Jézusnak tényleg van teste és ezzel meg van adva az alap a valóságos szenvedélyek számára. Testi elváltozások is létesülhetnek benne, hiszen maga sz. Tamás megengedi: »Minden teremtmény valami módon változékony: mivel pedig az Isten Fiától fölvett tér- mészet teremtmény maradt, nem képtelenség, hogy neki mozgást tulajdonítsunk.« 1 Ezen érzelmek és szenvedélyek láncolatába bizonyos elkerülhetetlen »erkölcsi vetítés«-sel odamagyarázzuk a szomorúságot is. De azért nem felejtjük, hogy a név subjectiv és a tárgyban magában ki van törve méregfoga. »Ha az üdvözültekben vannak vágyak, melyek sohasem fognak teljesülni, pl. barátjuk üdvözülése iránt, ki el fog kárhozni, ezen vágyak nem föltétlenek, és nem egyי III. 57. 1. 1.
