Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése

588

DR. ZUBRICZKY AT,ADAH.

szerűen hathatósak az üdvözültekben, hanem nem egyebek, mint egyszerű érzelmek, melyek alá vannak rendelve maga- nak az isteni akaratnak és gondviselésnek, melynek teljesü- lése az ő leghőbb vágyuk; és így ami a dologban leg- jobban megfelel Isten föltétien akaratának, az felel meg legjobban a boldogult vágyának is.« 1

Sz. Tamás a hit tudósok élén azt tanítja, hogy Jézus megőrizte sebhelyeit, mint egykori győzelmének jeleit az égben is. (III. 54. 4.) Megjegyzi azonban sz. Ágostonnal, hogy 6 sebhelyek nem képeznek testén éktelenséget, ellen- kezőleg méltóságának jelei. (22. de Civit. Dei c. 20.) Ezen sebhelyek, melyek végső maradékai az egykori chiaroscuro- nak, ámbár ma már fájdalmat nem okoznak, talán méltó jelképei lehetnek annak a meleg részvétnek, mely valóságos szomorúság nélkül eltölti Jézusnak keblét. Gondolom, hogy ilyen magyarázat után nem érti senki félre gondolatomat. Van bizonyos nemes fájdalom és szomorúság a földön is, mely sokat tapasztalt nemes lelkeket eltölt akkor, ha messze lezajlott szenvedéseik után rájuk visszatekintenek. Ez a szomorúság nem gyötör, nem is szolgál a lélek boldogságá- nak akadályául, ellenkezőleg azt csak szaporítja. Ennek a nyugodt szemlélődésnek fölséges sublimatiója Jézus lelki állapota az égben. Ott megvalósul Boethius álma:

Tu quoque si vis Lumine claro Cernere verum, Tramite recto Carpere callem : Gaudia pelle,

Pelle timorem Spemque fugato, Nec dolor adsit. Nubila mens est Yinctaque frenis, Haec ubi regnant.8

Ezen elmélkedés kidomborítja tehát azon pontokat, amelyek alapján Jézust föltámadt állapotában vígasztal- nunk lehet. Valóságos vigasztalásról szó sem lehet, hiszen ezt az angyal sem tehette, még akkor sem, mikor Jézus a földön élt és valóságosan szenvedve kínjainak kríziséhez

1 Suarez. De ült. fine hominis. Disp. 10. Sect. 3. 8 Boeth. De consol, phil. 1. 1. mtr. 7.