Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése

AZ OLT ÁRISZENTSÉG ENGESZTELÉSE. 567 még jobban kidomborodjék, hozzá tehetjük: önkéntes, aka- ratos turbatiók.1 Sz. Tamás nem foglalkozik külön Jézus összes szén- vedélyeivel, de a legfontosabbakra, melyek némi nehézséget okoznak, kitér a következő cikkekben. Jézus testi fáj dal- mairól (art. 5.), szomorúságáról (a. b.), félelméről (a. 7.), csodálkozásáról (a. 8.) és haragjáról (a. 9.) külön egy-egy cikkben szól. Mivel tárgyunkkal nincsenek szorosabb össze- köttetésben, mellőzzük őket és csupán Jézus fájdalmával és szomorúságával foglalkozunk külön. 14. Hogy Jézusban volt fájdalom, mely testi sértésből, és szomorúság, mely a bántalmaknak felfogásából és átgon- dolásából eredt: bizonyítani szinte fölösleges. A legvasta- gabb és javíthatatlan doketismusban kell annak szenvednie, ki ezt tagadni akarja. A kínszenvedés egész története és Jézusnak alatta tanúsított viselkedése napnál fényesebben bizonyítják ezt. A vérrel való verejtékezés, továbbá Jézus nyilatkozata, hogy szomorú lelke mindhalálig, melyet a szentatyák halálos szomorúsággal magyaráznak, végül pana- szos szavai a keresztfán (Én Istenem, miért hagytál el engem ? !) hangosan tanúskodnak szenvedéseinek valódisága, mélysége, sőt utolérhetetlen mélysége mellett. A hittudomány egyértelmű, annak hirdetésében, hogy Jézusnak belső és külső szenvedései, szomorúsága és fajdal- mai nagyobbal■ voltak minden kínnál, mit e földön szenvedni lehet. A pusztító hullám, mely Ádám vétkéből fakadt, a keresztfán érte el tetőpontját: ez volt a szenvedéseknek legnagyobb krízise, világra szóló paroxysmusa. Ennek iga- zolására sz. Tamás négy okot hoz föl (III. 46. 6. c.). Először Jézus szenvedései általánosak voltak, mert a legkülönfélébb belső és külső szenvedések itt mintegy gyújtópontban találkoztak — propter generalitatem passionis. Jézusnak agyoncáigázott teste majdnem tökéletes elhagyatottságban, gúny és megvetés között a legérzékenyebb helyeken átdöfve, minden enyhület és alóltság nélkül a lassú és hosszantartó 1 Scheeben. Handbuch der kathol. Dogmatik. III. 271—4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom