Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése

szerint nem azért kutatjuk e szentséget, hitünk tárgyát, hogy hinni tanuljunk, hanem, hogy hitünket tápláljuk, hogy valaki tudatlanságból ne fogadjon el valamit, ami a hittel ellenkezik, vagy el ne vesse, ami belőle követ- kezik és ez nagyon is hasznos, sőt szükséges, mert sokat mondanak óvatosság nélkül e szentségről, amit állítani egyenes veszedelem.1 De eltekintve a veszélyektől, arany betűkkel kellene minden theologus szobájában ragyognia alexandriai sz. Kelemen szavának: »Logos non vult esse otiosum eum, qui credit.« 2 Komoly kutatás jámbor órzü- lettel egyesülve, a titkok körül is talál tenni s főleg szel- lemileg élvezni valót. »Qui pie infinita prosequitur, etsi non contingat aliquando, tamen proficit prodeundo.3

I. Engesztelés és vigasztalás.

2. A mai engesztelő áj tatosságokban az engesztelés ténye észrevétlenül kapcsolódik a vigasztalás tényével. Pedig a kettő között fogalmi szempontból éles határvonalat kell huznunk. Más az engesztelés és más a vigasztalás. Kezdjük az elsővel.

Az engesztelés szükségképen föltételezi az engesztelő- ben a bűnt, a megelőző msgbántást. Ennek a bűnnek azon- ban szorosabb vagy lazább viszonya lehet az engesztelőhöz, mert nemcsak személyes bűnökért lehet mást engesztelni, hanem a nem bűnéért, az áteredő bűnért, sőt idegen sze- mélyek bűneiért is, ha azokat valami módon magunkévá teszszük. A latin nyelvben két szó felel meg az engesztelés tényének: placo és expio. A placo ige eredeti értelmében csillapítást, csendesítést jelent (placare aequora tumida, ventrem esca), s csak átvitt értelemben jelenti a kiengesz- telést (Plutona tauris). Ezen ige eredeti jelentése szerint tehát az engesztelés lélektani műveletet, a megbántottban föltámadt harag csillapítását jelenti. Az expio ige ellenben

1 Bonav. Brevil. pag. 523. not. 25.

a Strom. I. 11.

3 Hilar. Trinit. II. 10.

544 DR. ZUBRICZKY ALADÁR.