Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése
AZ OLTÁRISZENTSÉG ENGESZTELÉSE. Bevezetés. 1. Az engesztelés szelleme az Egyházat a bölcsőtől az örökkévalóság ragyogó kapujáig nyomon kíséri. Sőt Krisztus arája ezt a gyászos fágyolt Ádám házából hozta az isteni jegyes templomába, mint szomorú örökséget. Az engesztelés több mint egyházi hangulat, ez a szellem egyenesen az általános emberihez tartozik. Az engesztelés a paradicsom kapujánál született, hogy a mennyei Jeruzsálem kapuinál haljon meg. S e két határ között az engesztelés szelleme állandó, mert visszhangja annak a világra szóló fájdalom- nak, melyről gyönyörűen mondja valaki: »E fájdalom oly széles és mély, mint az értelmes lét a földön: ez a fájdalom a legmélyebb alaphullám, mely végig vonul az elesett ember életén; a csaták, harcok, politikai átváltozások csak a felület fodrai és karikái, alattok törhetlenül emelkedik és száll e nagy theologiai és psychologiai áram.«1 Ez az engesztelő szellem, mint a hitéletnek lényeges eleme, fölséges napokat látott az Egyházban. Nyilvános penitenciát teremtett, kereszteseket vont a messze Keletre, fölséges templomokat és csendes kolostorokat emelt, benépe- sítette a sivatagok és hegységek magányát és végül meg- ijedve a hülő századok kegyetlen hidegétől, odamenekült az Oltáriszentség mellé, hogy az örök szeretet izzó keblén sirassa ki könyeit. Aki ismeri az Egyház történetét, tudja, ' Prohászka. A kér. bűnbánat és bűnbocsánat. Esztergom 1894. 1.
