Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL 141 benső sugallat, a lelkiismeret szava, a jót helyesli, s végrehajtó- sát boldogitó tudattal, a rosszat kárhoztatja s lelkiismeret-furda- lássál kiséri. Ily észbeli érvet használtak mindenkor a szentatyák és a nagy kereszsztény egyházi szónokok is. .Igv Tertullián (Contra Marcion. 1. I. c. 14.) gyönyörűen mutatja ki Marcion ellenében, aki a teremtés müvét a gonosz elemnek tulajdonítja, hogy a teremtés a minden jónak öskútforrásához, Istenhez a legméltóbb. Sz. Hilár a Szentháromság titkáról szólva, kimutatja annak észszerüségét, hogy az ember a hittitok előtt meghajoljon. Ugyan- ezen érvet alkalmazza Massillon a vallás igaz voltáról szóló nagy- hirü beszéde 3. részében. Sz. Athanáz a világ csodás rendjéből következtet az Istenség egységére (Orat. contra gent. c. 31.). La Rue a keresztény vallás igaz voltát észbeli következtetéssel mutatja ki abból, hogy e vallásnak természetes, emberi úton lehetetlen volt elterjednie, tehát természetfeletti isteni erőnek kellett elterjedésében közreműködnie. Ugyanily érvelést találunk Frayssinous-, de Ravignan-nál, Lacordairenél. Felixne'l stb. Használja az észbeli érvelést maga Krisztus Urunk is. »Considerate lilia agri« »Respicite volatilia coeli«. Luk. 13. 37-, és az Apostol. »Invisibilia Dei per ea, quae facta sunt, intellecta conspiciuntur.« Rom. 1. 20. »Quodsi Christus non resurrexit . . . I. Cor. 15. 12. Rámutat az észbeli érvre a szentírás is: Vade ad formicam. Prov. VI. 7. 56. §. Történelmi és tapasztalati érv. Kitűnő szolgálatot tesz a hitszónoklat mezején a történelmi érv is, amelyet három forrásból meríthetünk : a) a szentírásból és a szentek életéből, b) az egyháztörténelmi és c) világtörténelmi évkönyvekből. Itt természetesen, a szentírásról szólva, nem a szent történetet kizárólag, mint ilyet értjük, mert abban nem emberi szellem, maga az IJr szelleme lakozik, azért az az isteni tekintély (szentírás) érveihez tartozik. De ami abban Írva vagyon, azt az Úr Szentlelke mind a mi okulásunkra írta meg. Quae- cunque scripta sunt, ad nostram doctrinam scripta sunt.1 Az egyház- történelem kifogyhatatlan kincsesbányája a szebbnél-szebb tény- beli érveknek a hitszónokra nézve. Azonban használatánál ügyel- jünk a következőkre: I. Csak nagyfontosságú s lehetőleg általános jelentőségű és' vonatkozású tényeket használjunk fel érvül, tehát olyat, amely egész népek életéből van merítve, vagy ha egyes ember életéből is merítünk, az legyen nevezetes, nagyjelentőségű egyén. ־ Rom. XV. 4.
