Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
592 DR. RÉZBÁN Y AY JÓZSEF. csekély bűn ellen is hevesen kifakad, valamely szentatyának tanítását túlságosan kihegyezi, mindent nagyon élreállít és meg- fontolás nélkül inkább csak a saját képzelete szüleménye s heve után, nem pedig az anyaszentegyháznak csalatkozhatatlan tanítása után indul, az a hivöt az Isten parancsainak megtartásától inkább elriasztja, nem tereli a hallgatót az üdvösségnek ösvényére, hanem inkább elkedvetleníti, aggódásba, kétségeskedésbe, kislelkűségbe, vagy néha tán valósággal kétségbe is ejti. Holott a királyi zsol- táros bátorítólag zengi: Viam mandatorum tuorum cucurri, cum dilatasti cor meum. Es maga az Üdvözítő mondja: »Az én igám kellemetes és az én terhem könnyű.« (Mát. 11, 30.) 1 És a zsoltá- ros által a Szentlélek azt mondja: »Eloquia Domini igne exami- nata (Zsolt. XVII. 31.) eloquia Domini eloquia casta, argentum igne examinatum, purgatum septuplum.« (Zsolt. XI., 7.) Tehát jól hányja vesse meg a hitszónok, mit ad elő a szószéken ! És abban amit előad, kerüljön minden túlzást. »Mindazoknak, akik taníta- nak, akár prédikátorok, akár erénygyakorlati írók — mond P. Grou — szelíd, megközelítő hangot kell használniok, ha a kérész- tény igazságokat előadják. Tekintsük csak meg, hogyan jár el egy Kempis Tamás, egy Salesi sz. Ferenc, egy Fénélon; műveik- ben minden szelídséget lehel, az erényt oly szeretetreméltóan ecsetelik, hogy lehetetlen általa el nem ragadtatni.... Ez onnan van, mert az ima ezen emberei által maga a kegyelem szólt, és mert ők egészen Jézus Krisztus szellemével voltak eltelve.... Erénygyakorlati tárgyat és mindent, ami a keresztény erkölcstan körébe tartozik, csak ily módon kell előadni«.1 2 2. Csak isteni, azaz vallási igazságot hirdessen a szónok a szószéken, tehát csak vallási tételt, vallási tárgyat, val- lási eszmét s ami azzal közeli viszonyban áll, azt fejtegesse. Más szóval idetartozók legyenek a bizonyítékok, a magya- rázat, fejtegetés, érzékítés stb. Kerülje a hitszónok a világiasat, a politikait s általán mindent, ami nem vallási természetű. Mindez csak amennyiben a valláshoz tartozik, lehet az egyházi beszédnek tárgya. Mindent kerülni kell a szószéken, ami nem a hívek megszentelésére szol- gál. Ami tehát már magában nem épületes, nem való szószékre. 1 L. e kitűnő értekezést e pontról: D. Antonio Bravo y Tudela. Tratado de la predicacion cristiana, Tomo tercero. Madrid, 1866. Punto segundo. Qué debe omitirse en el púlpito ? 131—134., akit követ Schlei- niger i. h. 245—46. 2 L’intérieur de Jésu et d. M. chap. 36.
