Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL. 591 nek anyagát, Krisztus Urunknak az Oltáriszentségben való való- ságos jelenlétét illető magyarázó véleményeket stb. A szószék — mond Schleiniger —■ könnyen ama veszedelembe kerülne, hogy elveszítené az igazság székének tekintélyét, ha a merő vélelmezés szószékévé alacsonyítanák le. Mily könnyen juthatna a hallgató abba a helyzetbe, hogy egyik szónok ajkáról hallaná az egyik, a másiknak ajkáról a vele ellenkező véleményt, épúgy, mint ahogy a protestáns prédikátorokkal megesik, és minő következménye volna ennek szükségképen jámborságára, hitére s a lelkipásztorok tanítása iránt való bizalmára nézve ? Főképen óvakodjék a szónok a saját magán nézetét a hitcikkelylyel szemben csak fölemlíteni is, vagy úgy a hitcikkelylyel egy sorba helyezni, hogy valamely együgyű hallgatója azt a hitágazattal egyjelentőségűnek vélje. Opinio, quae assertionem habet — mond sz. Bernát1 — terne- raria est. Azonban ez nem jelent annyit, mintha nem volna a hitszónoknak megengedve, hogy oly jámbor véleményt is fel- említhessen, amely még nem hitcikkely, azonban ez legyen oly vélemény, amelyet az anyaszen tégy házban általában elfogadnak.1 2 Hasonlóképen kerülje a hitszónok az erkölcstan terén mind- azt, ami nem biztos, a túlzást és túlzott tant, elméletet vagy elvet (rigorismus és laxismus),. általában minden szélsőséget, a végleteket gyakorlatban úgy, mint elméletben. Szélsőség elmélet- ben úgy, mint gyakorlatban, csak arra alkalmas, hogy téves lelkiismeretet formáljon és az Isten parancsolatát a megszentség- telenítés veszélyének tegye ki.3 Ne hallgasson azért a hitszónok a kor, vagy sokszor a hamisan úgynevezett »természeti törvény« csábító szavára, hanem tanításában világító toronyként álljon előtte folyton a csalatkozhatatlan egyház tanítása. Aki túlságosan ad a természet szavára, vagy hallgat a romlott korszellemnek csá- bttására és abban a szellemben adja elő Isten igéjének nevezett tanítását. Krisztus TJrunknak az önmegtagadás szellemére vonatkozó elve ellen való árulásra ragadtatja magát és így méltán maga ellen zúdítja az Úrnak haragos megrovását, amelyet a próféta ajkaival hozzánk intéz, valahányszor erre rászolgálunk: Vae quae consuunt pulvillos sub omni cubito manus, et faciunt cervicalia sub capite universae aetatis.4 Mert jámbor lelkeket megbotránkoztat, a lanyhákra meg altatóul szolgál. Aki ellenben túlszigorú elvben, 1 S. Bernard! De considerat. 1. 5. c. 3. 8 Schleiniger. Das kirchliche Predigtamt. Freiburg, 1881. 246-47. 1. 3 Antonio Bravo y Tudela. Tratado de la predicacion cristiana. Madrid. 1866. P. tercero. Qué debe omitirse en el púlpito ? 131—34. * Ezech. 13, 18.
