Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története
AZ ÁJTATOS ALAPÍTVÁNYOK ÉS ALAPÍTVÁNYI JOG TÖRTÉNETE. 571 A visszaélések úgy az egyháziak, mint a világiak részéről akkor kezdődtek, midőn az egyházi javadalmakba méltatlanok ültek. Nem éltek ezek másnak, mint élveze- teknek, az élet örömeinek. Olaszországban mindenki fosztogatott. A püspökök az egyházak vagyonait pusztították. A főesperesek a plébá- nosok javait kaparították kezükhöz; a nemesek pedig lefog- lalták a plébániák alapitott fekvöségeit, a kórházak, szálló- helyek s jótékony intézetek javait. Oly nagy volt a nyomor, hogy a császár magát a hajlék nélkül maradt szegények, árvák, özvegyek védőjének nyilvánította ki.1 Azon nemes lelkek pedig, kik még e korban is adományoztak jótékony intézetekre, vagy ilyet alapítottak, alapítványaikat a császár közvetlen oltalmába ajánlották. Most azonban megint a kinevezett hivatalnokok lettek védőkből elnyomókká.2 Midőn az ájtatos alapítványok ily szomorú pusztulását látom, szinte feltűnő, mennyire lehanyatlott úgy az egy- házi, mint az uralkodói tekintély. Nem kell gondolnunk, hogy nem iparkodott úgy az egyházi, mint a világi hatalom a visszaéléseket meggátolni. Gapitularek, zsinati határozatok az egész időszakon keresztül minden országban gyógyítani,, a visszaéléseket megszüntetni akarják, de hiába. Mivel a jogtörténelem ép ezen zsinatok határoza- taiból, királyi rendeletekből tűnik ki, szükségesnek tartom azokat, legalább a fontosabbakat, közölni. A királyok súlyt fektetnek az alapító levelekre. Kíván- ják, hogy minden ájtatos alapítványt oklevél mellett adjanak az adományozók kegyes célokra. Ez azután a fonál, amely szerint a javakat kezelni, a hűtlen kezelést bebizonyítani, megtorolni lehet. Hlotarii Capitulare missorum (832 körül)3 inti a püs- pököket: »Ut inquirant de singulis monasteriis et xeno- dochiis, qualiter a conditoribus ordinata sunt, vel quo modo• 1 Pertz: Leges I. 406., 524., 527. 3 Synodus in urbe Ticino. 850., O. 8., 13., 14., 15. 3 Monum. Germ. Hist. II. 63.
