Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Babura László: A böjtről
522 DB. BÁBURA LÁSZLÓ. unciákról s a magyarázatok is következetesen kerülik e kifejezést és inkább praktikusan oktatják az olvasót a böjti parancs értelméről, a böjtölés mibenlétéről, mondván: »nem szabad annyit enned, mint amennyi különben (ha nincs böjt) meg van engedve, nem szabad annyiszor jóllaknod, mint máskor«.1 Ez eljárásnak véleményünk szerint az a célja, hogy könnyen érthetővé, de meg könnyen kivihetővé is tegye a böjti parancsot. Sokat követelne az egyház, ha unciák mérlegelését követelné hivöitől és a legnagyobb lelki aggá- lyoknak tenné ki őket ez által. Aki nem foglalkozik mérlegeléssel, általában nagyon tájékozatlan egyes tárgyak súlyának megítélésében. Ellenben azt mindenki tudja, meny- nyit szokott rendesen enni s így sokkal egyszerűbb, ha csak annyit kell tudnia, hogy böjti napon nem szabad ugyanannyit élveznie. Az önmegtagadás is jobban jut így kifejezésre, mert ily rendszer mellett még az is bőjtölne, aki a különben megengedettnek mondott nyolc unciával már jóllaknék. Ép azért igazságosabb is ez a rendszer, amennyiben e mellett senki sincs kivéve a böjtölés alól. Tekintve a nálunk bevett szokást, mely szerint délben van a főétkezés, az estebéd pedig csak pótlásul szolgál, azt hiszszük, hogy ily eljárás mellett az unciákkal sem történ- nék nagy sérelem, amennyiben a rövidebb estebéd — ren- des körülmények között — úgy sem haladja túl sokkal mértéküket. A mennyiség, melyet az ember magától megtagadni tartozik, függ a rendesen élvezni szokott mennyiségtől. Igaz ugyan, hogy így mindenkinek saját belátására van bízva, mennyire feleljen meg a böjtölés követelte önmeg- tagadásnak, de az unciák mérlegelésénél — szemmértékkel — sincs különben. Utószó. Ha végigtekintünk a böjtnek, az önmegtagadásnak e nagy vonásokban ecsetelt történetén, ha főkép meggondol1 L. Nagy A. kath. hitoktatók kézikönyve. II. 477. s k. 1.
