Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Babura László: A böjtről
44 DR. BÁBURA LÁSZLÓ. el az őskinyilatkoztatás, annál inkább gyengült is ez a tudat s gyérülnek az e tudatból önkénytelenül folyó szó- kások. Egészen azonban mégsem szűntek meg, amint az emberiség sem felejtette el egészen az Istenhez való viszo- nyát és az ebből folyó kötelességeket. A babona, mint sötét éjszaka borult reá az emberiségre, de a sötét éjszakában mégis világítanak itt-ott — ha nemis fényes reflektorok, hát mégis — mécsesek vagy legalább — szt. János bogárkák. B) A zsidóknál. De míg a pogányságot ez a vigasztalan éjszaka takarta, a választott nép az isteni kinyilatkoztatás fényében mozgott és élt. Egyptómban is — ugyebár fényes napvilágot tapasztaltak, élveztek, míg a büntető Isten világtalan éjsza- kát bocsájtott a benlakókra! Ez a történeti esemény hűen állítja szemünk elé az ő egész állapotukat. Ahol Isten van, ott nincs sötétség, nincsen homályosság. Isten csupa fény, csupa világosság, csupa ragyogás! Minél közelebb áll hozzá az ember, annál több világosság ömlik át reá is, árad szét benne is. Azok, akik a pogányság végetlen labirintusába tévedtek, a sötétséget szerették, nem szerették a világos- ságot s azért cselekedeteik is rosszak voltak. Ellenben a választott nép, mint szerető gyermek mindig Atyja házánál tartózkodott, s ha el is távolodott tőle, ismét csak vissza- tért hozzá, mert nem jól érezte magát idegenben. Végig- játszotta ő is — nem csupán egyszer — a tékozló fiú szomorít szerepét, de Isten szava mindig visszatérítette őt, s a nagy csapások, melyeket olyankor reábocsájtott, mindig kijózanították tévelygéséből. Olyankor náluk is elhomályo- sultak az azelőtt oly tiszta, határozott fogalmak, melyekkel Istenről, emberről, Teremtőről és teremtményről bírtak és a próféták lángszavára volt szükség, mely kiűzze a befész- kelődő homályt és tisztázza a fogalmakat. De Isten, ki megváltást készített az elveszett emberiség számára, nem hagyta el öt egészen; fel-felrázta alóltságából és talpra állította a roskadozót. S az ember bűnös voltának tudatá-