Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Nyőgér Antal: A tévedés mint házassági akadály
A TÉVEDÉS MINT HÁZASSÁlíl AKADÁLY. 267 hatalom is most már törvénykönyveibe' vett át és külső erőt párosított hozzájok. Még sok kívánni való volt ez érdemben, de már e kevés is az emberi teljes szabadság napjának hajnalát hirdeti. Az evangélium határozott győzelme az, hogy a világi törvénynek ettől fogva a házassági jog rendjéből a rab- szolgát többé nem zárták ki. Az úri beleegyezés, a gazdai engedelem hiánya azon- ban akadálynak még megmaradt, de ennek is lassankint lejárt az ideje. Ahogy a kereszténység szelleme mind- inkább áthatotta a társadalmat, úgy közeledett mindjobban az az időpont, amidőn az egyház a házassági akadályok sorából ezt az úri beleegyezést is törülhette. A nyolcadik században Zakariás pápa (741—752.) a szabad és rabszolga között létesült házasságról szólván írja: »Ha valamely szabad férfiú rabszolganőt vett el fele- ségül, nem szabad őneki azt magától elbocsátania, ha mind- kettőjöknek kölcsönös megegyezése megvolt az egybekelés- kor, kivévén a házasságtörés esetét* hanem azután minden- ben egy törvénye leszen a férfiúnak és a nőnek.« 1 E decretumot megszívlelvén, az egyebek között tanú- bizonyság ez arra nézve, hogy az előbbi időkben oly erősen hangsúlyozott úri engedelemről itt már szó sincsen; a sza- bad, hogy a rabszolgával összekeljen, nem kell egyéb, mint az, amit a házassági szerződés természete is követel: az egybekelő két félnek tudatos megegyezése a házasságra. Századok múltak el addig, míg az egyház az világi törvény-kódexekbe igtathatta, hogy a rabszolga állandó életközösségi viszonya épen olyan házasság, mint a bár- melyik szabadé; századoknak kellett ismét elmúlniok, míg a világ a keresztény szellemben annyira tovább erősödött, hogy a rabszolgának, ha házasodni készült, már elégséges 1 Can. 2. C. XXIX. Qu. 2. »Si quis liber ancillam in matri- monium acceperit non habet licentiam dimittere eam, si consensu amborum conjuncti sunt, excepta formicationis causa,* sed una lex deinceps erit per omnia et viro et feminae.« * Ennek bővebb kifejtése alább van a 274. lapon 1. jegyzetben.
