Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL, 717 31. §. A szónoki kifejtés tulajdonai. Az eddigiekből láttuk, hogy a kifejtés a szónoklat művészetének egyik sarkpontja és titka. De tévednénk, ha azt hinnők, hogy a kifejtésnek csak egyszerű magyarázat- ból kell állania, mert épen az a kifejtésnek titka, hogy szónokinak kell a lennie. Hallunk magyarázatot egyiktől, s ez a kifejtés bármi- latba ejt, hallunk ugyanarra vonatkozólag magyarázatot mástól, s ez, ahelyett, hogy megkedveltetné a tárgyat velünk, homályban hagy bennünket a tárgy iránt és elidegenít. Az első a kifejtés módját eltalálta, a másik nem. Hogy miben áll a kifejtés e módja, — a szónoklat titka. De megkíséreljük e művészetet bizonyos szabályok alá vonni! Valamint a kifejtésnek célja, hogy az embert felviiá- gosítsa, kedélyét megragadja, akaratát meghódítsa, úgy a kifejtés módjának is a lélek e hármas tehetségére kell irányulnia: a) az értelemre, b) kedélyre és c) akaratra, azaz a kifejtésnek 1. oktatónak, megvilágosítónak, — egyúttal az emberiségre, az egyházra nézve is hasznosnak kell lennie, — használ az emberiségnek, egyháznak, ha hitvédö vagy hit- vitató (apologetikus vagy polemikus) tartalmit és alakú; ennél- fogva oly kifejtés, melyből semmit sem tanulunk, nem helyes kifejtés; oly kifejtés, mely nem szolgál egyúttal a hit védel- móré, vagy igazságának megvitatására, nem használ az egy- háznak és a hallgatóságnak semmit; 2. a kedélyre vonatkozó- lag érdekesnek kell lennie, hogy figyelmet gerjeszszen és hogy érdemes legyen reá figyelni, — ilyen pedig, ha »szellem és élet« van benne; 3. hogy az akaratot meghódítsa, tűznek kell benne lenni, azaz buzdítónak, lelkesítőnek kell a kifejtésnek lennie. E hármas kellék az egész szónoklat szellemére is vonat- kozik, azért alább, a beszéd gyakorlatiassága címén, mind- háromról bővebben is leszen szó. S ugyancsak e három kellék — mutatis mutandis — minden írásműre is vonatkozik. Pécs. Dr. Rézbányát József. (Folytatása következik.) Hittudományi Folyóirat. 1902. 47
