Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Acsay Ferenc: A hitszónoklati képzés kérdéséhez

II. HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. A HITSZÓNOKLATI KÉPZÉS KÉRDÉSÉHEZ. Válaszul Kudora János úr bírálatára. Engedje meg a t. szerkesztő úr, hogy Kudora János úrnak, b. folyóirata f. é. II. számában megjelent bírálatára elmondhassam szerény nézeteimet. Teszem ezt annyival is inkább, mert midőn művem szíves ismertetését kértem, azzal okoltam meg, hogy az ismertetés talán gyümölcsöző vitatkozást fog előidézni az egyházi szónoklat ügyében. T. bírálóm ismertetésén bizonyos rezignáció, bizonyos kedvetlenség vonul végig, ami különösen abban a kijelenté- sében lesz egészen világossá, hogy mi egymást már úgy sem tudjuk meggyőzni, tehát hiábavaló is a bírálat: »erről a reményről teljesen letettünk, mert a II. kötet föntartja az I. kötetnek összes vitatott nézeteit«. Nem értem ezt a fel- fogást. Hisz az emberek nemcsak egymásnak írnak birála- tot, hanem legalább a közönség azon részének is, mely az illető kérdések iránt érdeklődik, a legtöbb bíráló tehát arra törekszik, hogy a közönségnek ezt a részét is megnyerje magának, nemcsak ellenfelét, mert hiszen ez nagyon gyönge diadal volna. Nagyon sajnálom tehát, hogy t. bírálóm a mi kérdésünk iránt érdeklődő közönségre való tekintetből

Next

/
Oldalképek
Tartalom