Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Irodalmi értesítő

438

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

hanem úgy magyarázandó, hogy »kezdetben«, vagyis csírájá- bán teremtett minden dolgot. Ég, föld, tenger, növény, állat: mindezek mintegy magvak szerint, potentia és lényeg szerint Isten első akaratnyilvánításával alkottattak. Azon- bán a kosmos egyes részei befejezéséhez szükséges volt egy természetes rend, miként azt Mózes leírja. A teremtés mint gazdag kincs, palota, mint egy könyv, mely Isten dicsősó- get hirdeti, birtokosra várt, ki azt magáénak ismerje és abból olvasson. Ez a tulajdonos az ember, ő érette terem- tetett az egész látható világ. Az ember közvetítő, össze- kötő kapocs a szellemi és az anyagi világ között. Benne a szellemi és az érzéki egyesül. Isten földből alkotá az embert és saját leheletével életet öntött belé, hogy ez által az isteni- vei a földi is fölemelkedjék. így lesz az ember κοσμος μικρός és ami több, μικρός κοσμος. Ebből a természetéből követkéz- tethetünk az ő rendeltetésére, vagyis minő viszonyban van az ember Istenhez, a teremtőhöz és a teremtéshez.

II. fej. Az ember célja, rendeltetése. A most ismerte- tett fejtegetésből következik az ember természeti rendelte- tése. Az ember ugyanis a világba helyeztetett, hogy Isten- hez emelkedjék és magával a természetet is fölemelje; ez a saját lényegében alapuló célja. Isten az embert semmiből teremtette és minden jóval fölékesító, úgy, hogy semmit sem nélkülöz. Ezzel jelzi Gergely az ember természetfölötti rendeltetését. Mert bár más teremtményhez hasonlóan vég- hetetlenül távol áll Isten természetétől, mégis a legponto- sabb hasonlóságra (άκριβεστάτι! ομοίωσις) emeli őt fel, hogy a vele való rokonság által (οίκείωσις προς το Θειον) részt vegyen az isteni javakban, szemlélje természetét és részesül- jön isteni életében. Mindez ki van fejezve a Szentírásnak azokban a szavaiban: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Ezzel kinyilvánítja az ember teremtésé- nek célját, mely az Istennel való hasonlóság. Tényleg azon- bán ez a cél így érhető el: a hasonlóság alanya az ember természete és különösen lelke. Kegyelemből ajándékul kapta a ομοίωσις-1, mely elveszthető és a bűnbeesés folytán csak- ugyan elveszett, helyébe lépett a κακία, épen úgy, miként