Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Karácson Imre: Kháld legenda a Szentírásban
334 DR. KARÁCSON IMRE. Midőn az asszir-babiloni vagyis kháld népek vallási legendái az ékiratok megfejtése után ismeretesekké váltak, szinte önkénytelenül tolult előtérbe az a hasonlóság, mely a kháld hitregékben előforduló alakok és a Szentirásban említett néhány csodaszerű alak között megvan. A kháld hitregék által érthetőbbé vált az a néhány megjegyzés, több esetben csak egy-egy célzás, mely a szent könyvek- ben előfordul az említett alakokra vonatkozólag. A Ráháb név értelmére nézve körülményesebb magya- rázatot nem ad a Szentírás, amiből az következik, hogy általánosan ismerte akkor mindenki Ráháb legendáját, amikor a fönnebb idézett helyeket írták az illető szent könyvek írói s így nem kellett azt magyarázni. Később azonban a Ráháb legendának ismerete eltűnt s e fogalom is homályossá vált. A kháld hitregék világánál azonban érthetővé válik e szó is, sőt az tűnik ki, hogy ez egysze- rüen a kháld legendából való átkölcsönzés. Gtunkel és utána Loisy abbé1 Jahvének Ráháb ellen való küzdelmében a kháld■ Marduk és Tiámát legendáját1 2 vélik felismerni s úgy látszik helyes nyomon járnak. A kháld legenda szerint Marduk a világosság istene, a világ alkotója volt3 Tiámát a szörnyeteg, a sárkány, kinek feje ragadozó állatéhoz hasonló, testét pikkelyek borítják, szárnyai vannak s lábai saskörmökben végződnek.4 Tiámát meg akarta akadályozni a világ elrendezését, alko- tását, azért sötétséggel és vízzel borította el a föld egész tömegét, amely uralma alatt alaktalan khaosz volt, Marduk harcra kelt vele, megölte Tiámátot, világosságot hozott a földre s a vizeket összeszoritotta tengerekbe, a száraz- földet kiszabadította s megkezdető annak elrendezését, elhe- lyezte rajta a növényeket, állatokat. 1 Loisy értekezését 1. Journal Asiatique 1898. Tome 12. 44—67. 3 Marduk és Tiámát legendájának fordítását közli Lenormant, Origines de l’histoire. Paris 1880—1884. 507—516. 3 Compte rendű du Congrés scientifique intern, des cath. Paris 1891. Sciences relig. 61—68. * Giesswein, Mizraim és Assur. Győr 1887. I. 153.
