Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

96 DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF. üdvözöljenek; és igy ezen prédikálás vagyis az isteni igaz- ság hirdetése Krisztus Urunk megváltási müvének lényeges része, s valamint maga, aminek alapjául szolgál: az emberi nem megváltása és megszentelése, úgy ez is földre jövete- lének és megtestesülésének egyik célja gyanánt tekintendő, amint ezt maga Krisztus Urunk is kijelentette: »Én — úgymond — azért születtem és jöttem e világra, hogy az igaz- ságról bizonyságot tegyek.«■1 Azért Krisztus Urunk, az Isten egyszülött Fia, a leg- főbb pásztor, azzal kezdette meg megváltói és legfőbb pász- tori működését, hogy, az evangélium elbeszélése szerint, amint a pusztát elhagyta, »mindjárt elkezdett tanítani«1 2 3 és miután Pétert és Andrást, Jánost és Jakabot meghívta, »köriiljárá a városokat és falvakat, tanítván az Ö zsinagógáik- bán és hirdetvén az Isten országának evangéliumát.«s Es e tanítói hivatásának élt egész mennybemeneteléig. Hogy pedig az ő távozásával az igazság hirdetésének vége ne szakadhasson és hogy az igazság és az evangélium ismerete az egész földkerekségén elterjedjen, még mennybe- menetele előtt ezen isteni utasítást adta Apostolainak és ezek utódainak: » Adatott nekem minden hatalom a menny- ben és a földön. Elmenvén tehát tanítsatok minden nemzet- séget, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szent- léleknek nevében s tanítván őket megtartani mindazokat, amiket meghagytam nektek, és íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.«4 E szavakkal, melyek nemcsak az apostolokra és tanít- ványokra vonatkoznak — és nem is vonatkozhatnak csak reájok, minthogy az Üdvözítő azt mondja: tanítsatok minden népet, és veletek vagyok a világ végezetéig, már pedig az apostolok meghaltak és igy ők magok nem is vihették volna meg a földkerekségen a világ végezetéig élő minden népnek az Isten igéjét, hanem azt tanítványaikra és utó­1 Ján. 18, 37. s Máté 4, 17. 3 Máté 9, 35. * Máté 23, 18—21. Mark. 16. 15, 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom