Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁR. 803 Sz. Ágoston, már mint keresztény és püspök, aki attól az időtől számítottan, amelyben utolsó üldözés viharzott, épen egy századdal élt későbben, azt írja, hogy a diákonusnak tiszte hordozni az oltárt. E szavaival tehát bizonyságot tesz affelől, hogy az ő korában is, amikor már megszűntek a véres nagy üldözések, megvoltak az olyan oltárok, amelyeket bizonyos okból, a kívánalom szerint, hol itt, hol ott kellett elhelyezni, és épen ezért annak a tiszte volt ezt a meg- jelölt helyre vinni, akinek rendi tisztességéhez tartozott szent mise alatt az oltárnál szolgálni. Hogy később, a keresztény szabadság idejében, mily alkalmakkor használták a hordozható oltárokat, erre egy példa az a táborozás, amelyet Nagy Károly 772-től 786-ig a folytonosan lázongó szászok ellen viselt. Itt ugyanis táborban és hozzá még pogányok tartományában templomot nem találhatott a jámbor fejedelem, de sem maga, sem katonái szent mise nélkül maradni nem akartak, azért e hadjárat ideje alatt a táborban a szent Dénes párizsi kolostorából odajött szerzetesek a magukkal hordozott oltárokon miséztek.1 A táborozáson kívül egyéb más körülmények között■ is használták már a régiek is a hordozható oltárt, mint az Hincmar reimsi érsek (f 872.) idevágó rendeletéből ki- tűnik. »Egy pap se merészkedjék — így írt ő — misét mon- dani olyan oltáron, melyet a püspök föl nem szentelt, amiért is, hogyha a sürgető körülmények úgy követelik, addig, míg a templomot, vagy az oltárokat föl nem szentelték, lehet ugyan oly kápolnákban is misézni, amelyeket a föl- szentelés nem illet meg, de minden egyes pap, akire nézve az efféle szükség fönforog, gondoskodjék arról, hogy meg legyen neki a márványból, vagy a fekete kőből, vagy más teljesen beváló terméskőből, lehetőleg díszesen elkészített oltárlapja és ezt hozza el mihozzánk a fölszentelés végett, amelyet, mikor rákerül a sor, vigyen magával, hogy ezen az egyház szertartásai szerint a misét elmondhassa.«2 1 Miracula. S. Dionys. Lib. 1. c. 20. apud. Martene : De antiqu. Eccl. Ritib. 1. 1. c. 3. art. 6. n. 5. ־ Yen. Beda. Hist. Eccl. Lib. 5. c. 11.
