Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

777

. evangeliumos könyveket, mintán az arany- és ezüstkap- csókát és drágaköves díszítéseket rólok leszaggatta, részint elrabolta, részint a tűzbe hányta.1

A régi írók, mikor az evangeliumos könyvről kezde- nek szólni, keresve keresik a legékesebb és legkifejezőbb szavakat, hogy e köjiyv iránt érzett és az egész valójokat eltöltő nagy tisztelőtöket minél méltóbb formában tüntet- hessék ki. A többek közül a XI. század elejéről Rupertus, a nagy tndományú deutzi apát ekképen írt: »Az evange- liumos könyveket az arany és az ezüst, valamint a drága ékkövek valóban méltóan díszesítik, amelyekben a mennyei bölcseségnek aranya ragyog, a bíztató isteni szónak fénylik az ezüstje, bermök tündöklőnek a csudáknak drágalátos kövei, amelyeket Krisztusnak jácintokkal telt, magaszto- sakat alkotó aranyos kezei2 készítettek.3 Ily tiszteletben voltak a misénél használt könyvek, de kiválóan az evange- liumos könyv, amelyet hogyha drága tokjából kivettek, mindig az alája készített díszes vánkosra helyezték azt.

Később, amidőn már egybefoglalták az összes mise- könyveket, a tisztelet épen nem csökkent irántok, annál kevésbbé, mert köztök volt az TJr Jézus evangéliumainak könyve is.

Az oltárvánkos.

Ezeknek eredetet, az oltáron alkalmazást legelső sor- ban a régi evangeliarium adott. Az a keresztényi magas tisztelet, amely e szent könyvet körülvette, az gondos- kodott arról, hogy ez még akkor is, hogyha az oltáron van, fényesen elkészített vánkoson nyugodjék.

Hajdan, hogyha a keresztény hivő valami fontos ok miatt esküt tett le, ezt az oltár előtt mondta el a gyülekezet jelen- létében és a püspöknek, vagy más presbiternek volt a tiszte kivenni az esküt a bizonyságot tevő kereszténytől, aki kezét

' Hist. Byzantin. c. 42.

2 Énekek Énekében az 5. r. 14. v.

8 JJupert. De div. off. 1. 2. c. 23.

Hittudományi Folyóirat. 1901.

50