Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban
578 DH. VAROHA DEZSŐ. keit, kik lefejeztettek Jézus bizonyságtételéért és az Isten igéjéért, kik nem imádták a vadállatot«;1 »és mikor az ötödik pecsétet felnyitotta, látám az oltár alatt azok lelkeit, kik megölettek az Isten igéjéért és bizonyságtételéért«.1 2 Nem másért kellett meghalniok, mint Jézus bizonyságtételéért Slcí rt!v uuoTVoíav ’lt!aov. Volt-e általános mindenkit kötelező parancs, hogy áldó- zatot mutasson be a császár képe előtt, nem tudjuk. Az Apocalypsis egyik helyéből ezt lehetne következtetni,3 de sehol ennek a profán irodalomban nyoma nincs. Tehát nem állíthatjuk Neumannal, hogy a keresztények elítélésének formalis alapja a császár képe előtt való supplicatio meg- tagadása lett volna. A supplicatio nem volt mindenkire kötelező, csak azokra, akik a kereszténység gyanújában állót- tak; csak ismertető jel volt, melyről a keresztényeket fel- ismerhették, mert, mint Neumann maga is elismeri, a kérész- ténység elvileg tilos volt.4 Lényegében nem változott a keresztények helyzete az Antoninusok alatt sem. A császári Róma fénykorát élte; igaz- ságos, bölcs, hatalmas császárok kormányozták a birodalmat; rendezett állapotok közt élvezték a belbéke jótéteményeit a különböző fajú és nyelvű nemzetek, amelyek büszkén val- lották magukat rómaiaknak. Azt lehetett várni, hogy a keresztények is türetni fognak: ehelyett a leghevesebb üldö- zésnek voltak kitéve. A közvélemény a rómaiságra vészé- lyesnek ítélte őket; a legvadabb vádak ekkor burjánoztak legerősebben ellenük; a folyton erősödő pogány öntudat és babona mind jobban agyarkodott ellenük; tudósok, írók, mint Fronto és Celsus a szellem fegyvereivel ostromolták 1 U. O. XX. 4. xní irt; ifiv/dg 101v TuneXixiafiévwv <5 1 á 1 í! v fittuivoíav ,Iraov x a l Síd 1 d v X ó y 0 v 1 ov Q e 0 v xal oíitvic out 71Q0a1xvvr]tiav 101 &r\0íb1. ־ U. o. VI. 9. 3 booi ev uij 7100axvvr\(j׳jun zrjv fixói'tx tov &r\oíov, ív a anoxittVxXuioi Apoc. XIII. 15. * Aber im Grundsatz ist das Christenthum verboten. Neumann 1. c. 15.
