Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban
A KERESZTÉNYSÉG JOGI HELYZETE A RÓMAI BIRODALOMBAN. 57,1 nem védelmezett, amely a nemzeti vallást, ebben a korban Ramsay szerint a birodalom császári intózvónyének záró- kövét — keystoiie — veszedelemmel fenyegette, azonnal másként léptek föl ellene. Alkalmat adott erre Róma égése. Kevés írónak tudó- sítása esett oly különböző interpretálás alá mint Tacitus világhírű helye Róma égéséről és Nero üldözéséről.1 Authenticitása és igazmondása, bár újabban mind a kettő megtámadtatott, kétségen felül áll.2 Annál többet vitatkoztak értelme fölött. Arnold,Duchesne, Neumann, Mommsen és Conrat szerint a keresztényeket mint gyújtó- gatókat ítélték el, a büntetésnek formális oka egy közön- séges bűntett volt, tehát vallásüldözésről itt még szó sem lehet; ellenben Allard, Ramsay, Hardy és "Weis szerint a 1 Ergo abolendo rumori Nero subdidit reoset quaesitissimis poenis adficit, quos per flagitia invisos vulgus Christianos appellabat, auctor nominis eius Christus Tiberio imperitante per procuratorem Pontium Pilatum supplicio adfectus erat: repressaque in praesens exitiabilis superstitio rursum erumpebat, nun modo per Judaeam, originem eius mali, sed per urbem etiam, quo cuncta undique atrocia aut pudenda confluunt celebranturque, igitur primum correpti qui fatebantur, deinde indicio eorum multitudo ingens haud perinde in nimine incendii, quam odio humani generis convicti sunt et pereuntibus addita ludibria ut ferarum tergis contecti laniatu canum interirent, multi crucibus adfixi aut flamma usti, aliique ubi defecisset dies, in usum nocturni luminis urerentur hortos suos ei spectaculo Nero obtulerat et circense ludibrium edebat, habitu aurigae permixtus plebi vel curriculo insistens, inde quam-quam adversus sontes et novissima exempla meritos miseratio oriebatur, tamquam non utilitate publica sed in saevitiam unius absumerentur. Tacitus Annales XV. 44. 2 Schiller szerint (Ein Problem der Tacitus erklärung. Berlin, 1877.) anachronismus, hogy Tacitus Nero idejében keresztényüldözésről beszél. Szerinte csak Traján idejében különböztették meg őket a zsidók- tói. A fentiek után ez állítást kár megcáfolni. Hochart szerint (La per- sécution des chrétiens suos Nérón. Bordeaux, 1882.) az egész hely középkori interpolatio. De akkor Tacitus minden munkái hamisítva- nyok, annyira egyezik e hely írmodora Tacitus egyéb helyeinek sty- lusával. Hochart 1890-ben tényleg annyira ment, hogy az Annalisok és Históriák egész szövegét elvetette. Ezt sem érdemes megcáfolni. 3 Arnold. Die neronische Christenverfolgung. Leipzig, 1888. 37*
