Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban
568 DE. VARGHA DEZSŐ. Szentségtörők, nem a szó juridical értelmében (templom- rablás), hanem a népnyelvben ekkor már elfogadott érte- lemben, t. i. hogy a legocsmányabb gonoszságokra képesek.1 Sötétben bujkáló és lappangó népség,2 haszontalan embe- rek,3 akik mindent fel akarnak forgatni.4 A császároknak, akiknek többet köszön a birodalom, mint az isteneknek, nem adják meg a köteles tiszteletet, akiknek egyedül lehet köszönni, hogy a birodalom nem lesz a barbárok zsákmá- nya.5 Szeretik mindazt, amit mások gyűlölnek, a szegény- séget, szüzességet, alázatosságot; szóba állanak a rabszolgák- kai, és ami borzasztó (!), azokat is embereknek nézik, sőt egyházi hivatalokba is felveszik őket. Gyűlölik a színjátó- kokat, stádiumot, circust, mert a bálványimádás és a szemér- metlenség ülte ott orgiáit. Nem vesznek részt a közéletben, mert az állam minden functiója, a biráskodás, a közigazgatás, a gyűlések, az ünnepeket, a katonáskodás minden mozza- nata, a felvétel, az eskü, a hadba indulás pogány rítusok- kai, áldozatokkal volt egybekapcsolva. Gultusuk a legabsurdabb, amit képzelni lehet, mert a szamár fejét imádják6 éjjeli összejöveteleiken e minden gonoszságra és bűbájosságra hajlandó nép,‘ a legocsmányabb emberevést — OvÉoreice öeinva —• és vérfertőző fajtalansá- got — OíSinóöeioi uí'^eig — követi el.8 Egy ilyen sectát a rómaiak meg nem tűrhettek. Ha nem volt törvény, mely azt proscibálta volna, az erősen meggyökeresedett köztudatnak — common sense — kellett ' Tért. Ad Scap. 2., 4. Acta proconsularia S. Cypr. Ruinart- nál 263. 2 Minuc. Felix 8. 3 Inertes, re/ojjuroi., Suet. Domit 15. Tertull. Ápol. 42. infructuosi in negotiis dicimur. 4 Molitores rerum novarum Suet. Domit. 10. 5 Orig. Contra Celsum VIII. 68. 6 Minuc. Felix Octavius 9. ז Tacitus XV. 44. Sueton. Nero 16. 8 Justin Ápol. II. 12. Dialog, c. Tryph. 108. Minuc. Felix 8., 9. Athenagoras Supplic. pro Christ. 8. Theophilos ad Autolyc. III. 4., 15. Euseb. Hist. Eccl. 5. 1. 14.