Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

513

megáldoztak. Később lanyhaság váltotta föl az előbbi hő buzgalmat úgy, hogy az 506-ban tartott agathai zsinat határozatában már így szólt: hogy az olyan, aki évenkint a három főünnepen nem áldozik, az katholikusnak sem mondható; 813-ban a II. toursi zsinat ismét felújítá e törvényt, sőt 1215-ben a IY. lateráni egyetemes zsinat már az egy húsvéti áldozást volt kénytelen sürgetni. Ily állapotok között a közösen végzett szent misében már úgy sem volt áldozó s így az egyház főképen a mise elmondás és alkalmazás miatt a mise együttes végzésének szertartását az idők körül- ményeinek megfelelően változtatta, ekként lett általánossá a magán mise, amivel együttjárt az oltárok szaporítása.

Az egyház az oltárok számát nem szabta ki, de azt megköveteli, hogy a fölszentelt templomokban csakis a püspök engedelmóvel szabad oltárt állítani, és ő a felügyelő a fölött, hogy egy templomban fölösleges számmal ne legye- nek oltárok.

Hogy egy templomban hány oltár legyen, arra nézve irányadók a helyi körülmények és függ továbbá az a templomban miséző papok számától.

A keresztény oltárok helye.

Az első időkben, a mikor még s a hol még állandó templomot nem építettek a keresztények, oltáraikat ott állí- tották föl, ahol e célra a helyet legalkalmatosabbnak talál- ták. Az isteni tiszteleten megjelent hívek azonban úgy helyez- kedtek el, hogy tekintetök kelet felé irányult. E szokás az őskereszténységből származik, mert még a közönséges és magánima végzésekor is keletre fordultak..Sz. Jusztin (100— 166.) vértanú a keresztény őskor e tanúja védő iratában szólt már e szokásról, amidőn ezeket írta: »Mi imádság idején midnyájan kelet felé fordulunk«.1 »Minden égtájak közöl a kelet az, amely felé fordultán, imádkozunk mi« 2, írja Őri1 Quaest. et Respons. ad Orthodox, qu. 118. in Dissert. Roberti Sala Taur.

2 Origen. Hóm. 5. in. libr. Numeror.